Csaló alkalmazások húzzák le az ügyfeleket az App Store-ban

2017. június 12.
3.6911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Egy fejlesztő furcsa dolgot vélt felfedezni az Apple szoftveres boltjában, amely szerint a keresési algoritmus hibásan rangsorol, így megtévesztő applikációk kerülnek prioritásba, amelyek több tízezer dollárral képesek terhelni az óvatlan felhasználók pénztárcáját.

Johnny Lin egy cikkben hosszasan ecsetelte, hogy miközben éppen az Apple Store-t görgette bőszen talált egy szekciót, ami azért nem volt eldugva, ahol furcsa kontextussal rendelkező applikáció nevek jöttek vele szemben, olyanok, amikről még sosem hallott, mégis a Top 10 produktivitást segítő szoftver gyűjteményben voltak.

Kíváncsiságból letöltötte az egyiket, majd indítást követően az app egyből az Apple Touch ID-ját kérte, ami alatt a miért is meg volt adva. Eszerint 9,99 dollárt fog a felhasználó fizetni egy hét napos előfizetési periódusra, ami az adott naptól indul. Heti 10 dollár nem kevés, pláne, hogy egy vírus kereső szoftver volt az alany az Apple Store-ban, ami már önmagában ellenmondás, hiszen az iPhone-ok esetében nem indokolt ilyen jellegű megoldás alkalmazása.

Lin megállapította, hogy ha csak 200 felhasználót sikerül becsapniuk, már akkor is 80 000 dollárt kaszálnak egy hónap alatt, ami éves szinten közel 1 millió dollár. Kíváncsisága nem hagyta nyugodni, ezért visszatért az App Store-ba, ahol tucatnyi hasonló szoftvert talált.

Úgy véli, hogy a hiba szoftveres, hiszen az App Store meglehetősen szigorúan kezeli az új appok megjelenését, így reméli, hogy az iOS 11-gyel párhuzamosan ez a rendszerezési algoritmus is megjavul majd.
3 hozzászólás

CharlieFirpo

3 éve, 6 hónapja és 20 napja

inkognito írta:
Az nem semmi pénz. És ez ellen hogy nem tesznek? Androidon is tuti van ilyenből sok.
Ott valószínűleg sokkal több...

válasz erre

inkognito

3 éve, 6 hónapja és 20 napja

Az nem semmi pénz. És ez ellen hogy nem tesznek? Androidon is tuti van ilyenből sok.

válasz erre

Fikarc

3 éve, 6 hónapja és 20 napja

Az szép. Hogy sikerül ezeknek bekerülni? Sosem értem meg ezt.

válasz erre

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink