Csak a Samsung tudott beékelődni a rengeteg kínai mobil közé

2019. április 07.
4.1211
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Megérkezett a legfrissebb AnTuTu lista, amiben rendesen átszerveződött az élmezőny, egy valami azonban nem változott, a kínai megoldások mellett még mindig nehéz labdába rúgni.

A Xiaomi Mi 9 megjelenésével már korábban megtörtént a trónfosztás, ám azóta több új kihívó is megtalálható. A Mi 9 Explorer például rögtön a sor élére állt, de a Vivo új gamer megoldása is felfért a dobogóra.

Kicsit talán meglepő, de az IQOO Monster után csak a negyedik és ötödik helyre sikerült beférkőznie az S10+ és az S10 mobiloknak, de utána ismét csupa kínai hardver található.

A következő hetekben azonban ismét várható változás, főleg mivel a Huawei üdvöskéje, a P30-as széria még nem tette tiszteletét itt. Tény, hogy korábbi vas dolgozik a burkolat alatt, ám a szoftveres optimalizáció segítségével beverekedheti magát az élmezőnybe.

Csak a Samsung tudott beékelődni a rengeteg kínai mobil közé - 2. kép

9 hozzászólás

Levi87

5 éve, 4 hónapja és 24 napja

rDAVE írta:
Az másik platform, az AnTuTu weboldala is külön listázza.
De ez alapján annyira nem toronymagasan, legalábbis nem az iPhone. http://www.antutu.com/en/ranking/ios1.htm
Ez ahogy látom a teljesítmény szerint listázza. A másiknál meg nyilván az alapján hogy mennyit vesznek belől. Persze elég nehéz az applet számon tartani, hisz ők maguk nem közölnek eladási adatokat, maximum a kereskedők mondhatják el.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 4 hónapja és 24 napja

Levi87 írta:
Azért kíváncsi lennék egy amerika és egy európai felmérésre is. Ott biztosan toronymagasan az Apple lenne és még nem igazán indultak el a lejtőn.
Az másik platform, az AnTuTu weboldala is külön listázza.
De ez alapján annyira nem toronymagasan, legalábbis nem az iPhone. http://www.antutu.com/en/ranking/ios1.htm

válasz erre

Levi87

5 éve, 4 hónapja és 24 napja

regedit írta:
Itt mindenki citromba harapott? Az Apple szép lassan elindul lefele. Dolgozzátok fel! nyelvnyújtó smiley
Azért kíváncsi lennék egy amerika és egy európai felmérésre is. Ott biztosan toronymagasan az Apple lenne és még nem igazán indultak el a lejtőn.

válasz erre

rDAVE

5 éve, 4 hónapja és 24 napja

Kisfaludy82 írta:
Gondolom ez valami kínai lista, nem globális! röhögő smiley
Jó reggelt, az AnTuTu kínai. Amúgy is csak az Apple maradt le, más Androidos a Samsungon és a kínaiakon kívül nem fért volna top 10-be. Az Asus ROG Phone-ja 297ezer ponttal volt februárban még 8., de az már ide kevés.

válasz erre

regedit

5 éve, 4 hónapja és 24 napja

Itt mindenki citromba harapott? Az Apple szép lassan elindul lefele. Dolgozzátok fel! nyelvnyújtó smiley

válasz erre

betyár

5 éve, 4 hónapja és 24 napja

Látszik mit kell szeretniük.

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 4 hónapja és 24 napja

Gondolom ez valami kínai lista, nem globális! röhögő smiley

válasz erre

VDemon

5 éve, 4 hónapja és 24 napja

Érdekes, azt hittem azért az apple is belefér.

válasz erre

Tommy

5 éve, 4 hónapja és 24 napja

Hihetetlen mennyire odáig vannak a xiaomiért.

válasz erre