Csak a mi galaxisunkban 300 millió lakható bolygó lehet egy friss kutatás szerint

2020. november 03.
19.2581
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Alaposan kielemezték a NASA és a SETI kutatói a Kepler űrtávcső legfrissebb adatait, melyek döbbenetes eredményeket hoztak, a számítások szerint ugyanis nem kizárt, hogy csak a mi galaxisunkban legalább 300 millió potenciálisan lakható bolygó található.

Bár korábban is történtek már kapcsolódó kijelentések, de Jeff Coughlin kutató szerint azok inkább csak egyfajta találgatások voltak, most azonban elmondása szerint első alkalommal minden megvolt számukra ahhoz, hogy ténylegesen felmérjék a lakható bolygók mértékét a galaxisban.

A fenti számhoz a szakemberek a Drake-egyenletet alkalmazták, miközben a Kepler távcsővel a Földméretű exobolygókat keresték, kiszűrve a direkt kőzetalapú planétákat, melyekhez Naphoz hasonló korú és hőmérsékletű csillagok tartoztak, mert egy ilyen környezetben adott lehet minden feltétel a folyékony vízhez.

Míg a korábbi kutatások a bolygók és a csillagok közti távolságokra alapoztak, addig a mostani vizsgálat inkább azt veszi figyelembe, hogy a planéták milyen sok fényt kaphatnak a csillagaiktól, ami sokkal fontosabb lehet a folyékony víz megjelenése kapcsán.
számítások szerint ugyanis nem kizárt, hogy csak a mi galaxisunkban legalább 300 millió potenciálisan lakható bolygó található.'>
2 hozzászólás

TEchie

3 éve, 8 hónapja és 9 napja

Na az a durva. És még egyet se találtunk. röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

3 éve, 8 hónapja és 9 napja

Aaaaz igeeeeeen. meglepett smiley

válasz erre