CloudBook néven jöhet a Microsoft Chromebook riválisa

2017. április 17.
3.7591
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A Google döntését sokan kétkedve fogadták, amikor a kis mellékprojektből jóval komolyabb szintre emelték a Chrome OS-t és rengeteg pénzt, valamint energiát fektettek a rendszer hardveres támogatásába, de kiderült, hogy jól tették.

Az évek és a számok ugyanis őket igazolják, a Chrome OS abszolút ismert és egészen népszerű rendszerré nőtte ki magát, amit a vállalat hardveres partnerei is jól tudnak, manapság pedig már szinte azt látjuk, hogy a Microsoft PC-s partnerei közül szinte mindegyik rendelkezik Chrome OS-t futtató géppel. Ennek és az eladások folyamatos növekedésének vélhetően nem örülnek Redmondban, hiszen az olcsó Chromebook-ok például a Windows 10-es laptopok elől halásszák el a vevőket.

A válasz még idén megérkezhet, hiszen nagy az esély arra, hogy az ősz folyamán bemutatkozik a Microsoft CloudBook. A koncepció annyiban más, hogy itt saját név alatt futó hardverről beszélhetünk, vagyis maga a Microsoft célozza meg ezt a szegmenst.

A CloudBook vélhetően a külső szempontjából sokat örököl majd meg a drágább testvéreitől, nagy az esély arra, hogy 500 dollár körül indul és akár egy 2 in 1 dizájn is elképzelhető, vagyis egyben egy tabletet is kapunk. Emlegetnek viszont egy komoly korlátozást, mely szerint csak a Windows Store-ban megtalálható szoftvereket lehet majd rá telepíteni, így például nem lehetne rajta Steam-et és rengeteg mást elérni.
3 hozzászólás

inkognito

7 éve, 6 hónapja és 17 napja

Ha valami hasznos és olcsó az menni fog.

válasz erre

Porthos

7 éve, 6 hónapja és 17 napja

Nem csoda hogy félnek. Nagyot megy a Chrome OS!

válasz erre

Fikarc

7 éve, 6 hónapja és 17 napja

Teli a gatyó Redmondban. mosolygó smiley

válasz erre