Cáfolják, hogy az űrutazás elősegítené a rák kialakulását az emberi szervezetben

2019. július 06.
3.9841
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Bár minket alapvetően véd a Föld mágneses mezője, de az űrbe utazva megváltozik az emberi szervezet működése - kalcium-veszteséggel számolnak a csontok, az izmok vesztenek a tömegükből, a testnedvek pedig a fejbe áramlanak.

Egy másik komoly veszélyforrás viszont az űrutazók számára, a kozmikus sugárzás, ami kapcsán eddig nagy volt rá a valószínűség, hogy hatására könnyebben alakulhat ki rák az emberi szervezetben, főleg miután korábban kimutatták, hogy a korábbi asztronauták esetében előszeretettel mutatkozott meg a kérdéses betegség.

A Scientific Reportsban azonban felbukkant egy friss tanulmány, ami rámutat, hogy attól, hogy valaki még az űrben járt, nem jelent rá nagyobb veszélyt a rák kialakulása. Ezt 301 asztronauta kielemzésével mutatták ki, akik közül 117-en jártak az űrben 1959 óta, viszont semmiféle kapcsolatot nem találtak az űrben töltött idő és a rák potenciális kialakulása között.

Érdemes azonban kiemelni, hogy az elmúlt 30 évben merőben megváltozott az űrutazás, egyre több és több időt töltenek az asztronauták a világűrben, ráadásul egyre mélyebben, így nem kizárt, hogy ez már nagyobb veszélynek teszi ki az emberi szervezetet a rákkal szemben, mint korábban.
4 hozzászólás

techiii

5 éve, 1 hónapja és 18 napja

Nyilven ez csak hosszú távon fog igazán kiderülni.

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 1 hónapja és 18 napja

Nyilván sokkal hosszabb időt kell fent tölteni ehhez. Mostanában vannak egy évet kb és mire kiderül ez a fajta hatás, még kell 10-20 év...

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 1 hónapja és 18 napja

Mindenben megvan a kockázat. Ez egy ilyen munka. Sokan vállalnánk szerintem. mosolygó smiley

válasz erre

login_password

5 éve, 1 hónapja és 18 napja

Mondjuk ezt én sem tartom igaznak.

válasz erre