Bojkottálja az iráni applikációkat az Apple?

2017. január 31.
3.5221
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Irán évek óta a speciális besorolású országok sorait erősíti az Apple boltja számára, hiszen az App Store hivatalosan még nem támogatja a régiót, ellenben mégis tonnányi olyan applikáció található rajta, amelyet irániak készítettek el.

Az ilyen programok más országmegjelöléssel kerülhettek fel az Apple boltjába, azonban a cég most valamiért nagyon berágott minderre, hiszen váratlanul szinte mindegyik iráni fejlesztő munkája törlésre került a boltból, így többek között még azt a Digikala nevű programot is leszedték, amit milliók használtak, hiszen a legnagyobb e-kereskedelmi szolgáltatás applikációja volt Iránban.

A Techrasa beszámolói szerint egyelőre az egész történetet hatalmas homály fedi, sőt mi több, mivel követhetetlen mennyiségű iráni applikáció van fenn az App Store-on, ezért egyelőre azt sem tudni még pontosan, hogy mindegyiket törölték-e, vagy csak azokat, amelyek valamilyen formában banki tranzakciókra adtak lehetőséget.
3 hozzászólás

muki

7 éve, 9 hónapja és 27 napja

Nemáááár. Ezt nem hiszem el. Pont az Apple aki a napokban beszélt arról hogy a bevándorlók így meg úgy? Nem értem ezt.

válasz erre

Ronalddo

7 éve, 9 hónapja és 27 napja

Az gyönyörű! meglepett smiley

válasz erre

Harder

7 éve, 9 hónapja és 27 napja

Ez megint egy nagyon érdekes sztori... Egyik oldalon védi az Apple a szabadságot, másik oldalon meg ilyeneket csinál. Nagyon fura.

válasz erre