Béta fázisba lépett a Tails 3.0

2017. február 03.
3.9131
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Alig egy hete vált elérhetővé a Tails 2.10-es stabil verziója, máris itt a következő hír, amelyben a 3-as Tails-szel kapcsolatban tudhatjuk meg, hogy elérte a béta fázist a fejlesztés.

Ennek ellenére ez nem jelenti azt, hogy a 2-es széria a 2.10-zel kihal, hiszen a következő a 2.11 alig egy hónap múlva, március eleji debütálással várható, de a háttérben kemény munka folyik a következő főverzión, a 3.0-án.

Tavaly novemberben kezdődött az Alpha szakasz, amely a mai nappal le is zárult, így közel két hónapnyi munka után egy újabb mérföldkővel kerültünk közelebb a végleges megjelenéshez. A "What's new" szakaszban a legfontosabbak közt találjuk a 32 bites architektúrákkal kapcsolatos támogatás megszűnését, valamint az LTS Linux Kernel 4.9 bevezetését.

Ezek mellett érdemes megemlíteni, hogy a Tails 3.0 a következő Debian verzióra, a 9 Stretch-re építkezik, amelynek megjelenése még ismeretlen, de valószínűleg 1-2 hónapon belül kiadásra kerül. Az asztali környezet terén is frissülés történt, hiszen megérkezett a Gnome 3.22-es stack, amely hiába van kint hónapok óta, sok disztribútornál csak a hetekben jelent meg.
6 hozzászólás

VDemon

7 éve, 9 hónapja és 5 napja

Nagyon fejlődik, jó látni. Kipróbálom hétvégén.

válasz erre

mrG

7 éve, 9 hónapja és 5 napja

az megvan, csak törölni nem tudom
(mert egy commentbe akartam összerakni)

válasz erre

Fikarc

7 éve, 9 hónapja és 5 napja

mrG írta:
Egy usb drájvról futattható linux, amit viszonylag bizonságosnak mondanak.
dupla hozzászólásom van, nem találom a törlést mosolygó smiley
Tudsz hsz-t módosítani a az átírás-ra klikkelve! kacsintó smiley

válasz erre

mrG

7 éve, 9 hónapja és 5 napja

rosszul szúrtam be: https://tails.hu/

válasz erre

mrG

7 éve, 9 hónapja és 5 napja

Gólem írta:
Ez amúgy mi is? röhögő smiley
Egy usb drájvról futattható linux, amit viszonylag bizonságosnak mondanak.
dupla hozzászólásom van, nem találom a törlést mosolygó smiley

válasz erre

Gólem

7 éve, 9 hónapja és 5 napja

Ez amúgy mi is? röhögő smiley

válasz erre