Beperelte az Ubert, mert lebénult egy balesetben

2017. január 09.
4.6401
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Komolyabban is megütheti a bokáját az Uber egy súlyos baleset miatt, miután ismét bebizonyosodott, hogy a szolgáltatás bár olcsó, a szolgáltató képtelen megfelelően ellenőrizni sofőrjeiket.

Minderre a 24 éves Sarah Milburn tragédiája világított rá, aki éppen a születésnapján, még 2015 novemberében úgy döntött, hogy néhány barátjával inkább az Uber szolgáltatásait választja ahhoz, hogy hazajuthasson a hideg éjszakában, azonban talán jobb lett volna, ha végül inkább mégis talán gyalogolnak.

A hozzájuk érkező Uber sofőr ugyanis a fuvarozás közben figyelmen kívül hagyott egy piros lámpát, és olyan súlyos balesetet okozott, amelyben Sarah deréktól lefelé lebénult, a család pedig elhatározta, hogy mindenkit beperel, aki csak érintett volt az ügyben.

Beperelte az Ubert, mert lebénult egy balesetben - 2. kép

Ennek megfelelően a balesetet okozó autó gyártóját, a sofőrt, a másik autó sofőrjét, valamint természetesen az Ubert is azzal a váddal, hogy úgy adja emberek életét más emberek kezébe, hogy az alapvető biztonságot képtelen garantálni, ami sajnálatos módon teljesen helytálló vád.

Beperelte az Ubert, mert lebénult egy balesetben - 3. kép

A mostani esetben ugyanis egy olyan sofőr szállította Sarah-t és barátait az Uber zászlaja alatt, akinek a múltban több rendőrségi ügye volt már droghasználat és szerencsejáték miatt, miközben a balesetet okozó autónak még biztosítása sem volt.

Beperelte az Ubert, mert lebénult egy balesetben - 4. kép

2 hozzászólás

Kisfaludy82

7 éve, 10 hónapja és 2 napja

Bizony bizony ezt mondom én is mindig az überrel kapcsolatban. Csoda hogy eddig nem derült ki ilyen ügy.

válasz erre

muki

7 éve, 10 hónapja és 2 napja

Azért ez nagyon durva. szomorú smiley

válasz erre