Ben Affleck továbbra is szívesen rendezne DC-filmet

2019. március 10.
4.4471
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Elképesztően fárasztó volt az a huzavona, amit annak idején még Ben Affleck kapcsán rendeztek az önálló Batman-filmnél, mígnem azt mondta a színész, hogy a rendezést és a főszereplést is egyaránt lepasszolja.

Ettől függetlenül viszont most Affleck a LADbible-nek adott interjújában kifejtette, hogy ettől függetlenül, ha adott lenne egy az ínyére való lehetőség a DC-nél, akkor szívesen rendezne valamit. Elmondása alapján ugyanis furán venné ki magát, ha egy másik karakter bőrében tűnne fel a vásznon Batman után, így tulajdonképpen csak a direktori pozíciót fontolgatja.

Affleck ugyebár már nem része a DC-moziuniverzumnak, de a művész elmondása alapján szimplán azért nem hozta össze a The Batman rendezését, mert szimplán nem tudta kitalálni, hogyan tudná rendesen megcsinálni, ezért inkább odaadta a másnak a lehetőséget, mint utólag kiderült, ez a valaki Matt Reeves lett, aki jelenleg is hegeszti a filmet.
4 hozzászólás

Levi87

5 hónapja, 3 hete

Megnézném azért hogy bizonyít.

válasz erre

login_password

5 hónapja, 3 hete

Ben Affleck nem egy jó rendező. Inkább engedje el az egészet.

válasz erre

Fikarc

5 hónapja, 3 hete és 1 napja

Hát hajrá. Csak jobb lehet mint az amiben szerepelt.

válasz erre

Direktor

5 hónapja, 3 hete és 1 napja

Én kíváncsi lennék rá, mit hoz ki belőle rendezői oldalról.

válasz erre