Bemutatkozott az iPhone XS, az iPhone XS Max és az iPhone XR

2018. szeptember 13.
6.1081
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A várakozásoknak megfelelően az Apple tegnap este hivatalosan is lerántotta a leplet a legújabb iPhone modellekről, melyek sajnálatos módon nem tudtak olyan innovatív újdonságokat felmutatni, mint korábban az iPhone X, de azért így is akadt meglepetés.

A cupertinói óriás elsőként bemutatta a tavalyi iPhone X legújabb generációját, melynek első tagja iPhone XS név alatt 5,8 hüvelykes Super Retina OLED kijelzőt kapott, de megkapjuk ennek a már-már phabletként említhető változatát is, az óriási 6,5 hüvelykes kijelzővel szerelt iPhone XS Max-ot, mely szintén Super Retina OLED megjelenítővel büszkélkedhet, hovatovább megkaparintotta magának minden idők legnagyobb kijelzőjével szerelt Apple okostelefonjának a címét is.

Mindkét készülék kijelzője 65 százalékkal nagyobb dinamikatartománnyal, HDR10- és Dolby Vision-támogatással és IP68-as szabvánnyal rendelkezik, a tavalyi iPhone X-re hajazó dizájnt pedig szürke, arany és fehéres szürke színekkel teszik majd elérhetővé, és bár az ujjlenyomat-olvasó kimarad belőlük, a Face ID viszont minden eddiginél nagyobb szerepet kapott, sőt a 3D Touch is visszatért.

Bemutatkozott az iPhone XS, az iPhone XS Max és az iPhone XR - 2. kép

Az iPhone XS és az XS Max esetében is marad a belógatott szenzorsáv - van itt mikrofon, fényképező, dotprojektor, infravörös kamera, valamint fény - és távolságérzékelő is -, de nagyobb újításokat találunk a motorháztető alatt, hiszen mindkét eszközt a 7nm-es gyártástechnológiával készült Apple A12 Bionic chip hajtja meg, mely elődjéhez képest 40 százalékkal jobb energiahatékonyságot és 15 százalékos gyorsulást eredményezett a két teljesítménymag, és 50 százalékos energiahatékonyságot a maradék négy processzormag esetén.

Ezen felül 4GB-ra növelték a rendszermemóriát, a tárhely terén pedig 64-, 256- és 512GB-os változatok várhatók, míg a kamerák ugyanúgy egy 12 megapixelesek, ám rengeteg hardveres és szoftveres újításon estek át, de nagy újdonságként lett beharangozva a videókhoz elérhető sztereó hangfelvétel és a régóta várt dual SIM opció. A két modell várhatóan szeptember 28-án érkezik meg hozzánk 400-450 ezer forintos árkategóriában (iPhone Xs 64GB: 399.990 Ft, iPhone Xs 256GB: 459.990 Ft, iPhone Xs 512GB: 537.990 Ft), de az 512GB-os csúcsmodell ára a 600 ezer forintot is elérheti majd (Phone Xs Max 64GB: 439.990 Ft, iPhone Xs Max 256GB: 499.990 Ft, iPhone Xs Max 512GB: 577.990 Ft).

Bemutatkozott az iPhone XS, az iPhone XS Max és az iPhone XR - 3. kép

Az Apple bejelentette továbbá tegnap este az iPhone XR nevű alapmodellt is, mely 300 ezer forintos árkategóriájával azoknak akar kedvezni, akik nem költenének 4-500 ezreket egy okostelefonra. Ez a modell csak LCD kijelzővel rendelkezik, és bár megkapta az A12-es lapkát, ellenben be kell érnünk 3GB RAM-mal, valamint 64/128/256GB ROM-mal, noha a kompromisszumokat állítólag az üzemidő terén hozza majd be a készülék.

Az iPhone 5C szellemi örököseként emlegetett iPhone XR egyébiránt ugyanúgy 12 megapixeles kamerákat kapott, mint a drágább társak, de kisebb tudással - a 2X-es zoom például repült belőle -, ellenben sokkal harsányabb színekben, kékben, sárgában és még pirosban is beszerezhetjük majd magunknak.
5 hozzászólás

Harder

6 éve, 8 napja

Buta név, irreális ár. Ez most nem jött át.

válasz erre

csirkee

6 éve, 8 napja

Ez a Max név annyira gagyi. Mint valami olcsó koreai telefon. Az árakat pedig nem kommentálom majd megteszik mások.

válasz erre

TEchie

6 éve, 8 napja

Mennek ezek ám a *******! Ez dühítő!!!

válasz erre

Fikarc

6 éve, 8 napja

Most szálltak el véglegesen az árazással. szomorú smiley

válasz erre

Levi87

6 éve, 8 napja

Apple rajongó vagyok - legalábbis bizonyos termékeknél - de ez nekem csalódás.

válasz erre