Bemutatkozott az első elektromos Ford Mustang

2019. november 07.
5.0171
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár sokak szerint szentségtörést követett el a Ford azzal, hogy az izomautós kategóriában az egyik csúcsnak számító Ford Mustangból elektromos meghajtású modellt készített, azonban legalább ennyien üdvözölték és követendőnek tartották a gyártó bejelentését.

Bemutatkozott ugyanis az első teljesen elektromos meghajtású Ford Mustang, ami egy falánk, közel 500 lóerős V8-as benzinmotor helyett egy néma csendben duruzsoló, 900 lóerőre és 1356 Nm nyomatékra képes, 800V-os akkumulátor-kapacitással rendelkező villanymotorral büszkélkedhet.

A Ford Mustang Lithium külsőleg maximálisan továbbörökítette a kérdéses modell jellegzetes vonásait, amihez karbonszálas elemekkel könnyített karosszéria, ültetett sportfutómű és 20 colos kerekek csatlakoztak, méghozzá hagyományos, hatfokozatú kézi váltó társaságában, ami kifejezetten meglepő döntés volt ennél a modellnél.

A Mustang Lithium egyelőre csak prototípus, kereskedelmi forgalomba nem kerül, de hangsúlyozandó ezen a téren, hogy csak "egyelőre".
4 hozzászólás

techiii

4 éve, 10 hónapja és 1 napja

Biztos lesz olyan aki megvenné.

válasz erre

Gólem

4 éve, 10 hónapja és 1 napja

Azt a mindenit. meglepett smiley Kipróbálnám azért mit tud. mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

4 éve, 10 hónapja és 1 napja

Elektromos hajtás tesztelésére szánt autó "régi" kasznival, ezt így nem fogják sorozatgyártásba küldeni. Max a Webasto összerak párat hobbi autónak, de még ez sincs tervben.

válasz erre

inkognito

4 éve, 10 hónapja és 1 napja

Kíváncsi lennék a hangjára.

válasz erre