Bemutatkozott a Samsung Galaxy S20 Tactical Edition, a zászlóshajó katonai kiadása

2020. május 22.
10.1801
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Galaxy S20 Tactical Edition név alatt egy egészen különleges okostelefont mutatott be a Samsung, mely katonai kiadásként többek között egy speciális tokkal nyerte el megkülönböztetését, ezáltal még az USA hadserege által támasztott követelményeknek is képes megfelelni.

A Tactical Edition ugyanis valójában egy strapatelefon lett, melyet kifejezetten katonai extrákkal egészítettek ki, így például erőteljesebb titkosítási rendszer, a taktikai rádiókhoz való automatikus kapcsolódás, de speciális küldetésirányító szisztéma egyaránt megtalálható benne egy olyan funkcióval, mely gombnyomásra képes minden bejövő és kimenő kapcsolatot azonnal megszakítani.

Az eszköz egyébiránt speciális kijelzőszoftvert kapott, így kesztyűben sem okoz gondot a kezelése, masszív tokjának hála pedig simán bírja a vizet, a port, de akár még a több méteres zuhanást is. A hardverek terén változás nem történt, egy szabvány Galaxy S20 vett fel tehát katonai álcát, de mielőtt megdobálnánk pénzzel a monitort, közöljük a rossz hírt is: a Tactical Edition kereskedelmi forgalomba sajnos nem kerül, kizárólag a hadsereg tagjainak készült.
2 hozzászólás

Kisfaludy82

4 éve, 2 hónapja és 6 napja

Komolyan néz ki nagyon! meglepett smiley

válasz erre

techiii

4 éve, 2 hónapja és 6 napja

Durca cucc.

válasz erre