Bemutatkozott a Samsung Galaxy A8s, az első kameralyukkal ellátott okostelefon

2018. december 11.
5.5971
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Hivatalosan is lerántotta a leplet a Samsung nemcsak portfóliójuk, hanem a világ első kameralyukkal ellátott okostelefonjáról is, mely Galaxy A8s név alatt mutatkozott be.

Bár a készüléket első körben csak Kínának szánják, később azonban talán a világ más részét is meghódíthatja a középkategória felső szegmenségbe szánt készülék, melybe Snapdragon 710 lapka került 6/8GB RAM és 128GB ROM, valamint 3400 mAh-s akkumulátor társaságában, de igazi különlegessége nem a hardverben, hanem a megjelenésében lakozik.

Az Infinity-O koncepció részeként ugyanis a 6,4 hüvelykes kijelzőn csak minimális káva kapott helyet, a majdnem 85 százalékos kijelzőarányt pedig egy úgynevezett kameralyukkal érték el, vagyis a képernyő bal felső sarkába egy ormótlan előlapi kamerát szereltek, mintegy keresztülütve a teljes kijelzőt.

Bemutatkozott a Samsung Galaxy A8s, az első kameralyukkal ellátott okostelefon - 2. kép

A Samsung Galaxy A8s mindemellett a hátlapjára is kapott egy 24 megapixeles központi szenzort, amit két segédkamera, egy 5- és egy 10 megapixeles darabka támogat meg, méghozzá a szintén hátra szerelt ujjlenyomat-olvasóval. A készüléken Android 8.1 teljesít szolgálatot, de pontos árcédulája egyelőre nem ismert még.
5 hozzászólás

rDAVE

5 éve, 9 hónapja és 23 napja

Én mondjuk kamera nélkül hamarabb venném, mint belógó kamerával. Nem hiányozna, sose használtam. röhögő smiley

válasz erre

TEchie

5 éve, 9 hónapja és 23 napja

Olyan mintha ez lenne a telefon hátulja. röhögő smiley

válasz erre

Vidoros

5 éve, 9 hónapja és 23 napja

Megint át lehet írni az Androidot hogy ezt lekezelje. röhögő smiley

válasz erre

betyár

5 éve, 9 hónapja és 23 napja

Buta egy dizájn.

válasz erre

techiii

5 éve, 9 hónapja és 23 napja

Nagyon bután néz ki.

válasz erre