Bemutatkozott a OnePlus 8 újgenerációs mobilkijelzője

2020. január 14.
9.9731
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Kifejezetten érdekes, minden tekintetben újgenerációs mobilkijelzőt villantott a CES 2020 alkalmából a OnePlus, a kínai gyártó vezére, Pete Lau ugyanis bejelentette, hogy következő okostelefonjuk egy különleges, 120Hz-es képfrissítési rátával rendelkező kijelzőt kaphat majd.

Ez azonban ma már nem nagy hír, és tudják ezt jól a kínaiak is, így megtudtuk, hogy a vélhetően a OnePlus 8 megjelenítőjének készülő OLED-panelt a Samsunggal közösen dolgozták ki, érdekessége pedig, hogy egy külön MEMC lapka gondoskodik majd arról, hogy a képernyő hardveres képjavító tulajdonságokat kaphasson, aminek használatát maximálisan a felhasználó szabályozhatja majd.

Hogy az új kijelző - amiből akár 1000 nites fényerőt is kihozhatunk majd - pontosan melyik készülékben kaphat helyet, az egyelőre nem ismert, de szinte teljesen biztosak lehetünk abban, hogy a OnePlus 8 lesz a szerencsés kiválasztott.
3 hozzászólás

mateszkusz

4 éve, 6 hónapja és 23 napja

Kisfaludy82 írta:
"a Samsunggal közösen dolgozták ki" - mármint hogy a OnePlus dolgozott valamin? röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley Azért a költői túlzásoknak is van határa! röhögő smiley
Nekem is ez volt az első gondolatom... közesen? Ez mit takar?

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 6 hónapja és 23 napja

"a Samsunggal közösen dolgozták ki" - mármint hogy a OnePlus dolgozott valamin? röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley Azért a költői túlzásoknak is van határa! röhögő smiley

válasz erre

Direktor

4 éve, 6 hónapja és 23 napja

1000 nit elég durva. A laptopom kb 600. röhögő smiley

válasz erre