Bemutatkozott a HTC 10 evo

2016. november 23.
4.1921
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A HTC idén egy igen kellemes csúcsmodellt tett le az asztalra a HTC 10 személyében, de más, dicséretet érdemlő készülékkel nem igazán tudtak előállni, pedig létfontosságú lenne számukra a szélesebb piaci elérés.

A HTC Bolt személyében nemrég előálltak egy felső-középkategóriás mobillal, ugyanakkor azt nem globális piacra szánták, a megjelenés óta pedig folyamatosan érkeztek a hírek arról, hogy bizony készül egy nemzetközi változat. A bemutatásra tegnap délután sort is kerítettek, az újdonság pedig kissé megtévesztő nevet kapott, hiszen HTC 10 evo-nak keresztelték el.

Bemutatkozott a HTC 10 evo - 2. kép

Az újdonság 5,5 hüvelykes QHD kijelzője alatt egy Snapdragon 810-es rendszerchip és 3GB RAM kapott helyet 32 GB belső tárhely kíséretében. Az árát valahová 450-500 euró környékére lőtték be, ennyiért pedig akár egy jóval erősebb OnePlus 3T is vásárolható, ami nem kecsegtet túl sok jóval a HTC-re nézve.
3 hozzászólás

Ronalddo

8 éve, 15 napja

Nem találja a helyét a világban ez a cég. Kár értük, jól indultak pedig neki a piacnak.

válasz erre

Fikarc

8 éve, 15 napja

Ezeknek lassan tényleg vége. Nem találják a helyüket.

válasz erre

Tommy

8 éve, 15 napja

Ezek hülyék. Ennyiért sokkal megbízhatóbb márkát is lehet kapni.

válasz erre