Bemutatkozott a Honor View20, az első kameralyukkal forgalomba kerülő okostelefon

2019. január 23.
3.1991
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Honor lesz az első, akik először a boltok polcaira küldik a kameralyukas technológiát, View20 név alatt bemutatkozott legújabb csúcskészülékükre azonban nem csak ezért figyelhettünk fel.

A hazánkban is kapható View20 - bruttó 209 990 forintos ajánlott fogyasztói áron - ugyanis azon túl, hogy a Honortól megszokott eleganciát és fiatalosságot ötvözi a küllem terén, több olyan dolgot is felvonultat, amit korábban okostelefon még nem tudott, így a kijelzőbe épített 25 megapixeles előlapi kamera mellé például a hátlapra is egy 48 megapixeles modul került - egészen pontosan egy Sony IMX586-os -, amivel újabb magasságokba sikerült emelni a telefonos fotózás minőségét.

A kameralyuk jóvoltából a Honor View20 egyébiránt 91,8 százalékosra emelte az előlapi kijelzőarányt, miközben a hardverek tekintetében is előremutató megoldásokat hozott, ezáltal egy már 7nm-es gyártástechnológiával ellátott Kirin 980-as lapkakészletet vonultat fel, amihez speciális, folyadék alapú hűtőrendszer, valamint mesterséges intelligenciára épülő vezérlés társul, de kiemelendő a sorból még a tripla-antennás Wi-Fi technológia is, amivel még akkor sem gyengül a jel, ha például a kezünk eltakarja a telefont.

A 4000 mAh-s akkumulátorral piacra dobott Honor View20 négy színváltozatban érhető el, így az éjfekete és a zafírkék mellett a Moschinóval közösen megálmodott fantomkék és fantompiros árnyalatokban.
4 hozzászólás

login_password

5 éve, 8 hónapja és 7 napja

Fura nagyon.

válasz erre

Harder

5 éve, 8 hónapja és 8 napja

Hol van már az igazi Honor? Ami olcsóbban hozta a Huawei dolgait? 210 ezret biztos nem adnék egy ilyen almárkáért.

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 8 hónapja és 8 napja

Öööööö ahhhaaaaa, 210K egy Honorért.... röhögő smiley

válasz erre

TEchie

5 éve, 8 hónapja és 8 napja

Rendesen megszaladt a cerka a Honornál is. Szépen feltornázták a 80-100 ezer forintos max árat... wtf smiley

válasz erre