Bemutatkozott a folyadékhűtésre épülő Vivo Z6 5G

2020. március 02.
11.1141
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár tavaly júliusban jelent meg, a kínai telefongyártó azonban úgy határozott, hogy máris elhozza közénk a Vivo Z5-ös legújabb generációját, mely Vivo Z6 5G név alatt érkezik, és a hűtés terén egészen különlegesnek tűnik majd.

Ennek az oka, hogy a Snapdragon 765G lapkára felépített, 6/8GB RAM-ot tartalmazó okostelefon egy PC-minőségű vízhűtéses rendszert kapott, melyben 85mm-es hőelvezető csövek gondoskodnak a 10 Celsius fokos hűtésről, miközben a rendszerben többrétegű grafit hűtőbordákat is találunk kiegészítésként, melyek teljes területe eléri a 10 ezer négyzetmillimétert.

A készülékről annyit tudni még, hogy 6,57 hüvelykes, 20:9-es képarányú, 2400x1080 képpont felbontású kijelzővel rendelkezik majd, rajta egy benyúló szenzorszigettel, melyben egy 16 megapixeles szelfikamera kapott helyet, míg a hátlapra egy négyes kamerarendszer került, a középpontban egy 48 megapixeles központi fényképezőgéppel.

A Vivo Z6 5G mindemellett 5000 mAh-s akkumulátorral, 44W-os gyorstöltéssel (35 perc alatt 70 százalékon van) és USB-C porttal is rendelkezik majd, miközben az Android 10-re épülő Funtouch OS 10-es olyan szoftveres extrákkal kecsegtet a vásárlóknak, mint a Multi-Turbo 3.0, a Game Space 3.0 vagy a Game Box.

A készülék átszámítva 300 eurós áron rajtolt el Kínában, globális megjelenésről viszont egyelőre még nem hallottunk.
3 hozzászólás

inkognito

4 éve, 5 hónapja és 3 napja

Érdekes egy telefon.

válasz erre

TEchie

4 éve, 5 hónapja és 3 napja

Böhöm nagy aksit kapott, és az ára sem rossz...

válasz erre

Fikarc

4 éve, 5 hónapja és 3 napja

Sokan próbálkoztak már folyadékhűtéssel, de nem valami eredményesen...

válasz erre