Belehalt egy kislány abba, hogy fürdés közben mobilozott

2017. július 14.
4.7731
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Elképesztő tudatlanság uralkodik az amerikai tinédzserek körében, erre utal legalábbis, hogy egy szerencsétlen 14 éves kislánynak most azért kellett meghalnia, mert nem tudta, hogy az áram és a víz nem kompatibilisek egymással.

A brit Metro magazin beszámolója szerint Madison Coe minden este bevitte a fürdőbe a telefonját, hogy egy kád meleg vízben elmerülve lógjon a közösségi oldalakon, azonban ezen a végzetes estén a készülék lemerülőben volt, és a texasi tini végzetes döntést hozott: töltőre dugta telefonját a fürdőben, és úgy használta a mobilt.

A lap szerint vélhetően Madison kezéből kicsúszott a telefon, amely a fürdőkádba esett, és mivel töltőn volt, a lányt halálos áramütés érte. Mindebből szülei semmit sem vettek észre, így csak hosszú percekkel később lett különös az édesapának a nagy csend, aki miután nem kapott választ lányától, rátörte az ajtót, de akkorra már sem ő, sem a kiérkező mentősök nem tudtak segíteni rajta.

Belehalt egy kislány abba, hogy fürdés közben mobilozott - 2. kép

Édesanyja a lapnak elmondta, hogy egy olyan tragédia történt, aminek senkivel sem szabadna megesnie, és azért vállalták a sajtós nyilatkozatokat, hogy minden amerikai gyermekhez eljusson Madison története, miszerint víz közelében ne használják töltőn a telefonjukat.

Belehalt egy kislány abba, hogy fürdés közben mobilozott - 3. kép

6 hozzászólás

technomancer

7 éve, 4 hónapja és 26 napja

Szerencsétlen. Az emberi hülyeség határtalan sajnos, és ennek most nagyon szomorú vége lett. szomorú smiley RIP.

válasz erre

marco

7 éve, 4 hónapja és 26 napja

csulok0000 írta:
Ez eléggé kamunak hangzik., vagy a lényeg marad ki a cikkből. Egy sima töltő a maga 5V-jával és azzal a 800mA-el semminek sem tud ártani. Rövidzár esetén(pl vízbe esik) pedig azonnal kiég a biztosíték.

Ha nem kamu a történet akkor valszeg elfelejtették megemlíteni, azokat a további hálózatról üzemelő készülékeket amelyek szintén a vízben voltak.

Ha meg kamu, akkor javaslom, hogy a cikkíró alaposabban járjon utána a dolgoknak, mert így gyorsan a Blikk szintjére fog sűllyedni ez az oldal.
Jaja, be is vagyok parázva hogy milyen villámsebesen fogunk oda süllyedni. Ez a a hír is már tiszta gagyi Technobuffalo szint. meglepett smiley Uhh horror, nem is írunk soha többé másról csak a szilárdtestmeghajtókról.

válasz erre

Porthos

7 éve, 4 hónapja és 26 napja

Aztarohadt. meglepett smiley Mindegy miért mindegy hogyan de sajnálom. Fiatal kiscsaj... szomorú smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 4 hónapja és 26 napja

csulok0000 írta:
Ez eléggé kamunak hangzik., vagy a lényeg marad ki a cikkből. Egy sima töltő a maga 5V-jával és azzal a 800mA-el semminek sem tud ártani. Rövidzár esetén(pl vízbe esik) pedig azonnal kiég a biztosíték.

Ha nem kamu a történet akkor valszeg elfelejtették megemlíteni, azokat a további hálózatról üzemelő készülékeket amelyek szintén a vízben voltak.

Ha meg kamu, akkor javaslom, hogy a cikkíró alaposabban járjon utána a dolgoknak, mert így gyorsan a Blikk szintjére fog sűllyedni ez az oldal.
A hír írója nem tud jobban utána járni, mivel így hozták le mindenhol. (Azonban nem Coera, hanem Coe) Ha valóban átverés, akkor nagyon durván tolják. Viszont nem a Metro, hanem a KCBD hozta le elsőnek a hírt, Metroban is erre hivatkoznak: http://www.kcbd.com/story/35851834/texas-teen-electrocuted-after-cell-phone-accidentally-falls-in-bathtub

válasz erre

OMA_Seriff

7 éve, 4 hónapja és 26 napja

csulok0000 írta:
Ez eléggé kamunak hangzik., vagy a lényeg marad ki a cikkből. Egy sima töltő a maga 5V-jával és azzal a 800mA-el semminek sem tud ártani. Rövidzár esetén(pl vízbe esik) pedig azonnal kiég a biztosíték.

Ha nem kamu a történet akkor valszeg elfelejtették megemlíteni, azokat a további hálózatról üzemelő készülékeket amelyek szintén a vízben voltak.

Ha meg kamu, akkor javaslom, hogy a cikkíró alaposabban járjon utána a dolgoknak, mert így gyorsan a Blikk szintjére fog sűllyedni ez az oldal.
Javaslom, hogy nézd meg a forrást, amiből több részlet nem derül ki: http://metro.co.uk/2017/07/11/girl-14-dies-after-electrocuting-herself-while-using-phone-in-the-bath-6769656/
Javaslom továbbá, hogy számolj az esetleges tényezőkkel, az utángyártott, életveszélyes töltők és egyebek lehetőségével...

válasz erre

csulok0000