Béketeremtéshez keres szakembert a Facebook

2018. szeptember 18.
3.2531
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egészen megdöbbentő álláshirdetést adott fel a minap a Facebook, a közösségi oldal ugyanis a jelek szerint - az elmúlt hónapok történései és vádjai után - az emberi jogok terén erősítené állományát.

A közösségi oldal ugyanis olyan szakembert keres, aki képes lenne a vállalaton belül és a portálon egyaránt olyan stratégiák kidolgozására és alkalmazására, melyek a béketeremtést és a konfliktusok megelőzését szolgálják.

A beszámolók szerint a különleges pozíció hátterében az áll, hogy a Facebook az utóbbi években a legkülönfélébb kulturális háttérrel rendelkező országokban is terjeszkedett, a cél pedig az, hogy a portálon minden közösség emberi jogait tiszteletben tarthassák és tartassák egyszerre.

Nem kell azonban nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy szakemberek ide vagy oda, ez fizikai lehetetlenség, hiszen - fiktív példával élve - a nyugati társadalmak értékrendjei soha nem lesznek egy lapon említhetők egy a morálrendszer terén évszázados elmaradásban lévő afrikai ország berendezkedésével, ezáltal a Facebook ismét csak saját magának állított fel egy súlyos támadási felületet.

Az új poszt betöltőjének ráadásul a stratégiák kidolgozása és koordinálása mellett a Facebook képviseletét is el kell majd látnia a kormányok vagy a civil szféra előtt, de a jogsértések megelőzésében és a közösségi irányelvek formálásában szintén szerepet játszana. A kérdés csak az, ki annyira őrült, hogy elvállaljon egy ilyen pozíciót, melyben gyakorlatilag lehetetlen megfelelni...
3 hozzászólás

CharlieFirpo

6 éve, 23 napja

Te jó ég! röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 23 napja

Mission impossible! röhögő smiley

válasz erre

TEchie

6 éve, 23 napja

Rájuk fér. röhögő smiley

válasz erre