Befutott a mobilos Creators Update

2017. április 27.
3.5451
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
A Microsoft több alkalommal is hangoztatta már, hogy mennyire elkötelezettek a Windows 10 mellett és évente több komolyabb frissítést is kapunk majd hozzá, amelyek mindig szolgálnak majd néhány új funkcióval.

Az asztali rendszerhez nemrég érkezett meg a korábban már bemutatott Creators Update nevezetű nagyobb frissítés, azt pedig még a megjelenése előtt elárulták, hogy a mobilos változat kicsit később jön. Ennek az a kevés windowsos mobillal rendelkező felhasználó vélhetően nem örült, de annyira azért őket sem várakoztatták meg, hiszen nemrég bejelentették, hogy elérhetővé vált a frissítés.

Azt már korábban jelezték, hogy nem mindegyik mobil kapja meg a frissítés, de a számok így is kiábrándítóak. Hivatalosan ugyanis 13 készülék támogatja a frissítést, melyek között megtaláljuk a HP Elite x3, Lumia 540, 640/640XL, 650, 950/950XL modelleket, illetve néhány Alcatel terméket.
5 hozzászólás

marco

2 éve, 10 hónapja és 2 napja

Elisorne írta:
Nem bánom azt a pillanatot amikor androidra váltottam. Pedig szerettem a windows telomat, csak kijött rá a 10 és lassan meghalt.
Nagyon jó rendszer lenne ha lenne támogatása és normális hardverekkel lehetne kapni...

De az már a múlt...

válasz erre

Elisorne

2 éve, 10 hónapja és 2 napja

Nem bánom azt a pillanatot amikor androidra váltottam. Pedig szerettem a windows telomat, csak kijött rá a 10 és lassan meghalt.

válasz erre

Kisfaludy82

2 éve, 10 hónapja és 3 napja

Csoda hogy legalább frissül. Ők még kitartanak, a BB már nem.

válasz erre

TEchie

2 éve, 10 hónapja és 3 napja

Nem olyan rossz az a 13 telefon, szerintem összesen van annyi!

válasz erre

Fikarc

2 éve, 10 hónapja és 3 napja

Az igazi fanatikusok frissítése!

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink