Azért perli a Facebookot egy texasi nő, mert a közösségi oldalon rossz emberrel ismerkedett meg

2018. október 05.
3.0981
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Egészen elképesztő dolog miatt perli be a Facebookot egy neve elhallgatását kérő texasi nő, aki azért fordult bírósághoz, mert állítása szerint 15 éves korában a közösségi oldalon keresztül talált rá egy férfi, akiről később kiderült, hogy kiskorúak prostitúciójával foglalkozik.

Bár ezzel önmagában még talán nem is lett volna semmi baj, csakhogy a nő szerint a férfivel találkozott is, aki állítása szerint elrabolta, megerőszakolta, megverte és prostitúcióra kényszerítette őt, emiatt pedig most nem az érintett férfit, de még csak nem is a saját butaságát, hanem a Facebookot okolja.

Noha nincs sok esélye a kártérítésre, a nő nemrégiben feljelentést tett, és a houstoni bírósághoz már el is jutottak a szükséges iratok, így nemsokára megkezdődik a per, amivel kapcsolatban a Facebook egyelőre nem kívánt reagálni, de a nő szerint azért őket okolja a vele történtekért, mert a közösségi oldal nem ellenőrizte a férfi profilját, aki hamis adatokkal volt regisztrálva.
5 hozzászólás

CharlieFirpo

6 éve, 6 napja

USA. Mennyi hülyeségért perelnek ezek te jó ég... röhögő smiley

válasz erre

Direktor

6 éve, 6 napja

OMG. röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

6 éve, 6 napja

Texasi... röhögő smiley Az olyan, mint a brit tudósok. röhögő smiley

válasz erre

Levi87

6 éve, 6 napja

Istenem... röhögő smiley

válasz erre

TEchie

6 éve, 6 napja

Istenem, ha a hülyeség fájna... röhögő smiley

válasz erre