Azért ítéltek el egy brazil férfit, mert oktatóvideókat készített az ingyen tévézéshez

2017. december 13.
6.6581
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Hazánkban is egyre inkább elterjedőben vannak azok a főként Androidos rendszert használó set top box-ok, amelyek a legális tartalmak mellett egy kis trükközéssel lehetőséget adnak arra, hogy fizetés nélkül nézhessünk televíziónkon egyébként fizetős csatornákat.

Mivel a tévétársaságoknak nyilván nincs ínyükre ez az új trend, ezért egyre többen határozott fellépést sürgetnek, a TorrentFreak beszámolója szerint pedig Brazíliában máris megkezdődött az első kirakatper egy kapcsolódó ügyben, amelynek főszereplője egy Marcelo Otto Nascimento nevű férfi.

Szerencsétlen Marcelót egy a helyi tévétársaságokat tömörítő szervezet ráncigálta bíróság elé, miután emberünk olyan videókat töltött fel a Youtube-ra, melyekben lépésről-lépésre elmagyarázta, hogy miként kell az említett médiadobozokkal illegálisan befogni a fizetős csatornákat.

Ez pedig a tévétársaságok szerint jogsértő volt, hiszen a videók közvetetten komoly veszteségeket okoztak számukra, így a bíró egyrészt a felvételek törlése mellett mintegy 2 millió forintnak megfelelő kártérítés megfizetésére kötelezte a férfit, aki a jövőben ennek a többszörösét fizetheti majd meg, ha megállapítják, hogy a nézőszám alapján mekkora veszteséget okozott a társaságoknak.
4 hozzászólás

csirkee

7 hónapja, 3 hete és 1 napja

a szerencsétlen pali.

válasz erre

Tommy

7 hónapja, 3 hete és 1 napja

Szemetek!

válasz erre

Harder

7 hónapja, 3 hete és 1 napja

Ő csak jót akart. Miért bántják?

válasz erre

Kileah

7 hónapja, 3 hete és 1 napja

Nem is értem hogy jutott eszébe!

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink