Az USA után Kanada is szabadulna a Huaweitől

2018. március 22.
3.4981
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Minden jel arra utal, hogy mégsem sikerül megvetnie a lábát Amerikában a Huaweinek, lévén az USA után most Kanadából is olyan hírek érkeztek, hogy az ottani kormány a céggel való szakítást tervezgeti, méghozzá hasonló okból, mint korábban az Egyesült Államok.

A The Globe and Mail beszámolója szerint - mely az ország egyik legolvasottabb hírportálja - a kanadai kormány tanácsadói közül többen is azt javasolják a vezetőknek, hogy szakítsanak meg minden kapcsolatot a telefongyártóval, mert a Huawei kapcsolatban áll a kínai kormánnyal, ezáltal kémkedéssel vádolható.

Az ügyben Ward Elcock, John Adams és Richard Fadden nevét emelték ki, akik attól félnek, hogy a gyártó Kanadában is kémkedésre használná készülékeit és a hálózatot. A kanadai kormány egyelőre még tartózkodott a véleménynyilvánítástól, de a lap újságíróinak válaszolva egy szóvivő elmondta, hogy nagyon oda fognak figyelni a Huaweire, azonban egyelőre a céget nem találják veszélyesnek, amivel kapcsolatban kiberbiztonsági szakértők elmondták: túl enyhe vizsgálatoknak vetették alá eddig a kínai gyártót.
3 hozzászólás

rDAVE

6 éve, 6 hónapja és 14 napja

Kisfaludy82 írta:
Elég rossz a cég megítélése arrafelé.
Ez inkább a kínai kormánynak szól. Arra alapozzák, hogy az alapító dolgozott a nyolcvanas években a kínai hadseregnek. Csakhogy az az ember már nem irányítja a céget és a tulajdoni részesedése is 2% alatt van, meg eleve magánemberként alapította a céget. Igaz a kínaiaknak nem kell ezért megsértődni, ők se bíznak jobban az amerikaiakban.

válasz erre

Harder

6 éve, 6 hónapja és 14 napja

Nem hiszem hogy komoly érvágás.. Eddig sem használták. röhögő smiley

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 6 hónapja és 14 napja

Elég rossz a cég megítélése arrafelé.

válasz erre