Az űrben építenének hotelt az oroszok

2018. január 02.
1.3011
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Újabb őrült, ámde korántsem új ötlettel álltak elő az oroszok, akik a jövőben szeretnék még tovább erősíteni az űrturizmust, ezáltal hotelt építeni a világűrben, méghozzá a Nemzetközi Űrállomás kibővítésével.

A Roscosmos ugyanis egy olyan javaslatot tett a napokban, miszerint legalább két új modullal kellene kibővíteni a Nemzetközi Űrállomást, amelyek közül az egyik egy laboratórium és egy speciális energiaellátó objektum lenne, míg a másik egy űrhotel, amelyek közül utóbbi megvalósulása még kérdéses.

Míg ugyanis a laboratóriumra az orosz állam összedobta a szükséges pénzösszeget, az űrhotelt saját zsebből kell állnia a cégnek, ami alsó hangon közel 450 millió dollár lenne, és bár hosszabb távon nyilván megtérülne, hiszen egyetlen hét kikapcsolódás mintegy 40 millió dollárba kerülne fejenként, de az árat rögtön 60 millióra emelné egy extra űrséta beiktatása.

Az űrhotelben egyébiránt négy darab aprócska, mindössze 2 négyzetméteres szoba lenne és egy közösségi tér, de hogy 2028-ig, avagy a Nemzetközi Űrállomás üzemeltetéséig megvalósulhat-e, az egyelőre nem tisztázott.
4 hozzászólás

Porthos

1 éve, 4 hónapja és 22 napja

Menő dolog lenne, üzleti alapon biztos hogy megérné nekik.

válasz erre

VDemon

1 éve, 4 hónapja és 22 napja

Akármilyen egyedi dolog is ez, nem hinném hogy valaki ennyit hajlandó fizetni. Eddig is vittek fel embereket, sokkal több időre, rendesen űrhajón, és az ára sem volt több.

válasz erre

TEchie

1 éve, 4 hónapja és 22 napja

Azért elég menőség lehet ott megpihenni kicsit.

válasz erre

Ronalddo

1 éve, 4 hónapja és 22 napja

60 millió dollár = 16 milliárd forint. Egy hétre. Ennyiből rakétát veszek bameg.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink