Az új Pixel mobilokat is halakról nevezték el

2017. március 16.
3.0931
dfp profilja, adatai
dfp
A Google tavaly nagy változtatásokat vezetett be az okostelefonos szegmensében, hiszen a Nexus szériát leváltotta a Pixel család, mely kapcsán sokan nemtetszésüket fejezték ki, hiszen a név mellett más is változott.

A Pixel széria ugyanis már abszolút a csúcsmobilokkal versenyez, ami az árazásban is megmutatkozik. A következő generáció vélhetően majd csak hónapok múlva mutatkozik be, de a fejlesztések már javában zajlanak, így egyre több információ lát napvilágot.

Nemrég például kiderült, hogy ismét két modellre számíthatunk, melyek a Walleye és Muskie álneveket viselik. A Google tehát az előző generációhoz hasonlóan ismét halakról nevezte el a mobilokat, melyek vélhetően Snapdragon 835-ös chipkészletet és végre vízállóságot hoznak magukkal.
2 hozzászólás

Kisfaludy82

9 hónapja, 3 hete

Elég béna nevük lett.

válasz erre

techiii

9 hónapja, 3 hete

Tök mindegy hogyan nevezik el őket.

válasz erre

 

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink