Az új BlackBerry nem bírja a hajlítgatást

2017. június 09.
3.2741
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Néhány évvel ezelőtt elkezdték úgy nézni az okostelefonok strapabíróságát, hogy meglehetősen nagy erőkifejtéssel megpróbálták elhajlítani őket, ha pedig ez sikerült, akkor az egyáltalán nem vetett jó fényt a gyártóra.

Ez a technika a könnyen elhajló iPhone-ok kapcsán kapott nagy sajtóvisszhangot, nemrég pedig kipróbálták az új BlackBerry-vel is. A KEYone remek fogadtatásban részesült, hosszú évek óta az egyik legsikeresebb BlackBerry rajtot tudja felmutatni, de az alábbi videó nem éppen egy jó kampányfilm a számukra.

Az 1 millió feliratkozóval rendelkező JerryRigEverything YouTube csatorna videósa ugyanis meglehetősen hamar kárt tudott tenni a készülékben a hajlítgatással. A 7 perces videóban más teszteknek is alávetette a mobilt, a hajlítás pedig 4 perc 35 másodpercnél kezdődik.



Persze alapjáraton a felhasználók nem fogják direkt módon így hajlítgatni a meglehetősen drága mobiljukat, de talán a szokásosnál vastagabb, ezáltal masszívabbnak tűnő kialakítás kapcsán sokan többet reméltek volna.
5 hozzászólás

mrG

7 éve, 4 hónapja és 20 napja

Rossz nézni mosolygó smiley @rDAVE, régebben egy jó telefon volt, főleg a saját rendszerük miatt, most meg egy középszerű teló androiddal, annyi a plusz, hogy van egy qwerty billentyűzete, szerintem ez kevés.

válasz erre

Fikarc

7 éve, 4 hónapja és 20 napja

Ez nagyon gáz. Ilyen ócska összeszerelésért a pofátlanság teteje annyi pénzt kérni amennyibe kerül.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 4 hónapja és 20 napja

Utálom ezeket a videókat, de mégis hasznosak. röhögő smiley Ami itt jól bírja, az a hétköznapi használatban is jó. Ez a telefon tetszik(BB OS mellett még jobb lenne...), de nem venném meg. Az a kijelző nagyon könnyen kijött. Meg mi a pokol van az aksi felett? Kis puha műanyag szutyok...

válasz erre

Harder

7 éve, 4 hónapja és 20 napja

Selejt munka.

válasz erre

TEchie

7 éve, 4 hónapja és 20 napja

Az komoly hogy még be sincs ragasztva a kijelző? meglepett smiley

válasz erre