Az S Pen is feltűnt a Samsung Galaxy Tab S3 mellett

2017. február 15.
4.9711
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
dfp profilja, adatai
dfp
Sokáig úgy tűnt, hogy a Mobile World Congress 2017 nem lesz túl izgalmas a Samsung szimpatizánsok számára, hiszen a Galaxy S8 egészen biztosan nem mutatkozik majd be, de azért ahogy közeledünk, látszik, hogy tartogatnak néhány újdonságot a dél-koreai mérnökök.

Az egyik, szinte biztosan bemutatkozó Samsung újdonság a Galaxy Tab S3, melyről nemrég egy új kép bukkant fel, ami egy praktikus kiegészítőt is megerősít. Az alább látható képen ugyanis az új táblagép mellett a hozzá járó S Pen stylus látható, melynek állítólag lesz hely a táblagépben, vagyis nem lesz egyszerű elhagyni.

Az S Pen is feltűnt a Samsung Galaxy Tab S3 mellett - 2. kép

A kép azonban ellentmond egy korábbi hírrel, mely szerint hajlított kijelzőt kaphat az új táblagép, ha csak nem arról van szó, hogy kétféle változat is készül belőle. Mindenesetre már csak néhány hét és kiderül, hogy mit hoz magával az egyik legnépszerűbb felsőkategóriás androidos táblagép következő generációja.
2 hozzászólás

techiii

7 éve, 8 hónapja és 22 napja

Valahogy ezek a penek nekem még nem jönnek át. Van tabletem, de nem hiányzik hozzá pen.

válasz erre

TEchie

7 éve, 8 hónapja és 22 napja

"alább látható képen"

Nincs alább látható kép. mosolygó smiley

válasz erre