Az Oxia Planum régiót kutathatja a Marsra induló következő expedíció

2018. november 13.
4.3051
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Ha minden a tervek szerint alakul, 2020 magasságában egy újabb expedíció indulhat a Marsra, mely ExoMars név alatt egy közös orosz-európai misszióként úgy tűnik, hogy a vörös bolygó egyenlítőjének közelében fekvő Oxia Planum vidékét térképezheti majd fel.

Bár a célpont egyelőre nem végleges, csak ötlet szintjén merült fel, amire az Európai Űrügynökségnek és a Roszkoszmosznak is bólintania kell, ugyanakkor tény és való, hogy ez lenne a leglogikusabb lépés a jövőre nézve, hiszen a kérdéses régió egyrészt nagyon gazdag ásványi anyagokban, mindemellett pedig potenciális helyszíne lehet az egykori vagy az esetleges jelenkori élet nyomainak.

Az orosz és európai űrhivataloknak ugyanakkor más szempontokat is figyelembe kell majd venniük a kiválasztáskor, így például azt, hogy elég fény érkezik-e majd az odaküldött egység napelemeinek töltéséhez, illetve hogy mennyire kockázatos a leszállás, mert a vörös bolygó felszínén nagyon problémás lehet a landolás, azonban az Oxia Planum ebben a tekintetben is a szerencsésebb régiók közé sorolható.

A szakértők szerint egyébiránt a kérdéses helyszín óriási felfedezéseket hozhat, hiszen a felszín komplett tavakat, sőt akár folyókat is rejthet, amit az odaküldött eszköz egy speciális fúrófej segítségével tud majd feltérképezni.
3 hozzászólás

Kisfaludy82

1 hónapja,

Érdekes hogy ennyire rá vagyunk gyógyulva mostanában a Marsra...

válasz erre

Fikarc

1 hónapja,

Biztos vagyok benne, hogy előbb utóbb találnak valami idegen nyomot, de valami nagyon alsóbbrendűt.

válasz erre

CharlieFirpo

1 hónapja,

Milyen durva hogy már ennyi expedíció van a Marsra.

válasz erre