Az ötödik helyre jutott a DxOMark hangminőségi listáján a Google Pixel 4

2019. december 16.
11.4741
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Még a közelébe sem jutott az első helynek a Google Pixel 4 a DxOMark által megálmodott hangminőségi teszten, a méregdrága készülék ugyanis a kamerateljesítmény után a hangszórókkal is leszerepelt.

Már amennyiben az ötödik hely annak nevezhető, hiszen alapvetően kiválónak mondhatjuk ebből a szempontból az eszközt, csakhogy a Google korábbi beharangozóiból, az állandóan hangoztatott prémium minőségből és a túlárazásból nem erre következtettünk volna, hiszen összesítettben 68 pontot zsebelt be így a készülék, amivel nem tudott letaszítani a dobogóról olyan eszközöket, mint az Asus ROG Phone II vagy az Apple iPhone 11 Pro Max.

Persze ez korántsem jelenti azt, hogy a Pixel 4 ezen a téren rossz lenne, éppen ellenkezőleg, a DxOMark összesített véleménye alapján egy átlagos felhasználó igényeit a hangminőség terén garantáltan kielégíti majd, csak a többség ennél azért jobb eredményeket várt.

Az ötödik helyre jutott a DxOMark hangminőségi listáján a Google Pixel 4 - 2. kép

3 hozzászólás

Kisfaludy82

4 éve, 8 hónapja és 13 napja

Vidoros írta:
Az rohadt gyenge eredmény ahhoz képest hogy tavaly milyen menő volt.
Mármint mi? A fénykép szoftvere volt kiemelkedő tavaly, a többi nem annyira.

válasz erre

Vidoros

4 éve, 8 hónapja és 14 napja

Az rohadt gyenge eredmény ahhoz képest hogy tavaly milyen menő volt.

válasz erre

betyár

4 éve, 8 hónapja és 14 napja

Egy iPhone-t nehéz is.

válasz erre