Az Oppo és a Xiaomi is kijelző alá épített kamerát villantott

2019. június 04.
3.4661
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Míg éveken át általános trend volt, hogy a kínai gyártók lenyúlják a nyugati szabadalmakat, addig az utóbbi hónapokban megfordult a kocka, amit mi sem bizonyít jobban más, mint az Oppo és a Xiaomi legfrissebb bejelentése.

A két kínai gyártó ugyanis egymás után kürtölte világgá, hogy sikerült megvalósítaniuk a kijelzőbe épített kamera ideáját úgy, ahogyan korábban még senkinek sem, lévén szenzorszigetek, kameralyukak és egyebek nélkül, a hasznos kijelző alá helyezték el a szelfik készítésére alkalmas fényképezőgépet.

Úgy tűnik tehát, hogy a két kínai gyártó elsőként honosíthatják majd meg a piacon a kijelzőbe ágyazott szelfikamerát, és bár az Oppo esetében még nem tudni, hogy melyik készülékkel, de a Xiaomi kapcsán láthatóan a Mi 9 lehet az első okostelefon, ami ezt a megoldást alkalmazza.





5 hozzászólás

Harder

5 éve, 3 hónapja és 16 napja

Ez tényleg nem rossz.

válasz erre

Mordorer

5 éve, 3 hónapja és 17 napja

Ezt is megértük. mosolygó smiley Nem semmi.

válasz erre

petrovicsz

5 éve, 3 hónapja és 17 napja

Ez komoly. meglepett smiley

válasz erre

Kisfaludy82

5 éve, 3 hónapja és 17 napja

Tök jó hogy ők így kísérleteznek. Tetszetős megoldás!

válasz erre

Levi87

5 éve, 3 hónapja és 17 napja

De nagy! meglepett smiley

válasz erre