Az okotelefonok megöli a hagyományos mobilt

2013. augusztus 16.
2.3811
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Figyelem! Ez a hír a régi androgeek rendszerből lett átmentve, ezért képek és szövegformázások hiányozhatnak belőle!
scrn profilja, adatai
scrn
Nem is olyan régen még szinte mindenki hagyományos mobilokat használt: a candybar (hagyományos kialakítású), szétnyitható, vagy éppen szétcsúsztatható készülékek közös vonása volt a kisméretű, 1,8-2,4 colos kijelző és az alatta lévő gombsor.

Aztán megérkeztek az okostelefonok a maguk egyre nagyobb méretű érintőkijelzővel, egyre gyorsabb processzorával és egyre szélesebb szolgáltatási körével. Sokan mind a mai napig kitartanak a butamobiloknak is csúfolt featurephone-ok mellett, azonban most már teljesen egyértelmű, hogy a smartphone-ok megnyerték a csatát.

A Gartner piackutató cég legfrissebb jelentéséből kiderül, hogy először az idei esztendő második negyedévében fordult elő az a helyzet, hogy világszerte több okostelefont adtak el, mint hagyományos mobilt. Az eladott mennyiség tekintetében egy év alatt 46,5 százalékkal nőtt a smartphone szektor, miközben a featurephone eladási mutatók ugyanezen időszakban 21 százalékot romlottak. Ennek folyományaként 2013 második negyedévében 225 millió okostelefont és csak 210 millió normál mobilt dobtak piacra a gyártók.

Az okostelefon piacot egyértelműen a Samsung dominálja, mely 71 milliós negyedéves eladási darabszámával 31,7 százalékos piacrészre tett szert. A képzeletbeli ezüstérem a 14,2 millió telefon eladott és 14,2 százalékos Apple nyakában lóg, a harmadik pedig a 11,4 milliós eladási darabszámot és 5,1 százalékos piacrészt regisztráló LG.

A smartphone szoftverek piacát a 79 százalékos Android uralja, melyet a 14,2 százalékos iOS, illetve a 3,3 százalékos Windows Phone követ a sorban.
nincs még hozzászólás

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink