Az iPhone 8 és a Galaxy S8 is nyugodtan megfürdethető lesz

2017. január 16.
2.9881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A The Investor forrásai szerint az idei év egyik nagy okostelefonos slágere a teljes vízállóság lehet, így a lap forrásai szerint mind az iPhone 8, mind a Samsung Galaxy S8 egyaránt IP68-as szabvány szerint készülhet majd el.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy egyik készüléket sem kell féltenünk a víztől, ezáltal nyugodtan fürödhetünk velük, hiszen a minősítésnek garantálnia kell, hogy a telefonok legalább 30 percen át bírják sérülés nélkül akár másfél méter mély vízben is.

A Samsung S7-es szériája már IP68-as tanúsítvánnyal van ellátva, itt bizonyosan megmarad ez a szabvány, az Apple pedig már az iPhone 7 esetében is hirdette a vízállóságot, az a gyakorlatban még csak egy IP67-es szabványt kapott, amivel azt érte el a gyártó, hogy legalább az esőtől nem kell annyira óvnunk a készüléket. Idén azonban mind az Almások, mind a Samsung szintet léphetnek ezen a téren!
2 hozzászólás

Kisfaludy82

7 éve, 10 hónapja és 15 napja

Ideje már.

válasz erre

Tommy

7 éve, 10 hónapja és 15 napja

Ideje lenne már hogy ez standard legyen. 2017 van...

válasz erre