Az iPhone 14 korábbi gyártásával kerülné el az Apple a készülékhiányt

2022. május 07.
41.7671
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
cuckoo profilja, adatai
cuckoo
Az idei iPhone gyártását a szokásosnál jóval hamarabb megkezdené az Apple, remélve hogy így el tudja kerülni a csúszásokat, ennek érdekében már folynak az előkészületek, amiket időről időre meg kell szakítani az újabb kínai lezárások miatt.

Az Apple sajtóközleményében kifejtette, hogy a cég kissé aggódik a kínai gyártói oldallal kapcsolatban, ugyanis volt már rá példa, hogy állt a gyártósor, most viszont az időbeli lépéssel és az új munkatársak felvételével maximalizálnák a készülékek elkészítéséhez szükséges emberi erőforrást.

A helyzet megoldására állítólag a Foxconn utasítást is kapott már Apple-től, hogy szeretnék elindítani élesben is a munkaerő toborzást, hogy minden a menetrend szerint tudjon haladni. A korai toborzás tulajdonképpen azt foglalja magában, hogy az Apple a Foxconnt bevonva szeretne egy zárt gyártási rendszert létrehozni, hogy így el legyenek szeparálva a munkások és sokkal kisebb eséllyel betegedjenek meg, mert egyéb esetben a hatóságok az egész gyárat lezárhatják és ez a számokon is erőteljesen meglátszana.
2 hozzászólás

Porthos

2 éve, 1 hónapja és 11 napja

Hát hajrá, de szerintem azért ebbe beleszól majd még a félvezetp hiány is..

válasz erre

TEchie

2 éve, 1 hónapja és 11 napja

Kíváncsi leszek, szerintem a szokásos problémákat ez nem fogja megoldani.

válasz erre