Az Intelnek elege lett a viselhető okos eszközökből

2018. április 24.
2.9211
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az Intel évek óta folytat fejlesztéseket annak érdekében, hogy különféle viselhető okos eszközökkel lássák el a piacot, azonban hiába minden igyekezett és minden elpazarolt dollármilliárd, a cég végül úgy döntött, hogy nem próbálkozik többet ebben a szegmensben.

Egy ideig legalábbis biztosan nem, az Intel ugyanis bejelentette, hogy bezárják a cégen belül azt a részleget, amit évekkel ezelőtt a viselhető okos eszközök és egyéb technológiák kifejlesztéséhez álmodtak meg.

Az ok rendkívül egyszerű: az Intel szerint a piac egyelőre még nem áll készen arra, hogy ilyen futurisztikus termékeket alkossanak, és mivel a részleget nem sikerült kiértékesíteniük - a Bloomberg szerint legalább 350 millió dollárt ér -, ezért úgy döntöttek, hogy egyelőre bezárják a bazárt.

Külön érdekesség, hogy a kérdéses részleg éppen a közelmúltban mutatott be egy Vaunt névre keresztelt okos szemüveget, ami meglepően ígéretesnek tűnt, azonban a fenti rendelkezéssel most ez a találmány is ment a kukába.
5 hozzászólás

Kileah

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

Nem értem miért adják fel, ezek a dolgok nem gyorsan mennek. meglepett smiley

válasz erre

TEchie

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

Kíváncsi leszek, a processzorpiacról mikor szállnak ki. röhögő smiley

válasz erre

techiii

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

Elég telített a piac lehet jól döntöttek.

válasz erre

Kisfaludy82

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

Intel mostanában mindenből visszatáncol. Mobilprocik, AR, most ez... Mintha nem találnák a helyüket a processzorokon kívül sehol.

válasz erre

Harder

6 éve, 6 hónapja és 2 napja

Kár hogy feladták. Kicsit több kitartás kéne.

válasz erre