Az Intel képtelen normálisan javítani processzoraik sebezhetőségét

2018. január 15.
1.9832
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Eszetlen kapkodás - nagyjából így lehetne nevezni az Intel részéről azt a gyakorlatot, aminek részeként megpróbálják most elsimítani és orvosolni minden idők egyik, ha nem a legnagyobb processzor-botrányát.

Már korábban kiderült például, hogy a kiadott javítások megfektetnek több számítógépet, de a gyártó most bejelentette, hogy főként a Haswell és a Broadwell processzorok esetében még nem született megfelelő gyógyír a biztonsági rés javítására, sőt mi több, egyelőre csak több kárt csináltak, mint hasznot.

Bár a két említett CPU a leginkább érintett az ügyben, azonban az Intel szerint más processzorok felhasználóitól is kaptak már panaszokat arra vonatkozóan, hogy a javítások telepítését követően a számítógépek véletlenszerű újraindulásokat produkálnak, de a Computerworld által közölt részletek szerint a kék halál lett a leggyakoribb jelenség.

A lap úgy tudja, hogy az Intel lázasan dolgozik azon, hogy a felhasználók és a partnerek segítségével orvosolja a hibákat, és nem kizárt, hogy a jövőben egy újabb firmware frissítés jelenhet meg, ami segítséget nyújthat elsimítani a problémákat.
3 hozzászólás

technomancer

6 éve, 8 hónapja és 24 napja

Köszi Intel, király vagy! röhögő smiley

válasz erre

wesker007

6 éve, 8 hónapja és 24 napja

TEchie írta:
Nem gondoltam hogy ezt valaha is leírom, de lehet hogy jobban jártunk volna ha ez az egész inkább teljes titokban marad és elsunnyogják... szomorú smiley
Így mostmár mindeki tud róla és támadhatják ezerrel a sebezhető épeket!!!

válasz erre

TEchie

6 éve, 8 hónapja és 25 napja

Nem gondoltam hogy ezt valaha is leírom, de lehet hogy jobban jártunk volna ha ez az egész inkább teljes titokban marad és elsunnyogják... szomorú smiley

válasz erre