Az Intel és a Qualcomm is kiállhatnak a Huawei mellett?

2019. június 18.
3.2851
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nagyon veszélyes játékot játszik az Egyesült Államok a Huawei kapcsán, lévén a kínai gyártó elleni bojkott a más gyártónak is gondot okozhat, így például az Intel és a Qualcomm szintén igencsak rosszul jöhetnek ki a dologból.

Bár korábban már a Google is felhívta a figyelmet arra, hogy a Huawei tiltásából senki sem jöhet ki jól hosszabb távon, a Reuters értesülései alapján azonban most a Qualcomm és az Intel erőteljes lobbiba kezdett az amerikai kormánynál azért, hogy legalább ők hadd működhessenek együtt továbbra is a kínaiakkal.

A lap szerint a két gyártó egyelőre még csak csendben merte megkörnyékezni ezzel az amerikai kormányt, akik vélhetően hallani sem akarnak majd ilyesmiről, ugyanakkor minden jel arra mutat, hogy az amerikai technológiai iparnak sokkal nagyobb szüksége van a Huaweire, mint fordítva.
6 hozzászólás

rDAVE

5 éve, 3 hónapja és 2 napja

mateszkusz írta:
A legjobb az lenne ha az árakat csökentenék... azzal van a gond, hogy minden gyártás kint van kínában, vissza kellene hozni és akkor semmi baj nem lenne.

Amíg a huawei tud olcsón jót, sőt sokszor jobbat gyártani addig cseszhetik..



Hová vissza? Amerikai nem fog annyiért dolgozni, mint a kínaiak, se olyan gyorsan. Akik Kínából kimennek többnyire olcsó helyekre mennek át, mint India vagy Vietnám. Ezek nem nyújtanak annyit, mint Kína, de olcsóbbak. Az Egyesült Államokban csak robotokkal és bevándorlókkal éri meg dolgozni... Nyugat-Európa se működne az olcsó kelet-európai munkaerő nélkül. Ukrajnát is örömmel fogják felvenni az EU-ba, mert azok hozzánk képest is csórók, még Magyarországra is járnak ukránok dolgozni. Ez a visszahozzuk a gyárakat csak egy hülye propaganda szöveg, Trumpék is "made in china" MAGA sapkában és zászlóval feszítenek. Vannak gyárak Amerikában, de csak annyi, amennyi meg tud élni ott.
Mellesleg Kína is örömmel viszi a gyárait máshová. Kelet-Európába is akad kínai gyár, de Afrikába is nagyon szeretik vinni. Egyrészről, mert nem Kínában a legolcsóbb gyártatni vagy túl drága lenne szállítani -pl elektromos buszokat MO-n gyártják az EU-nak-, másrészről évek óta az a céljuk, hogy a made in china egy nagyobb értékű high tech címke legyen, ezt nevezik ők "Made in China 2025"-nek.

válasz erre

techiii

5 éve, 3 hónapja és 2 napja

Szép lassan majd Trump szíve is megenyhül.

válasz erre

mateszkusz

5 éve, 3 hónapja és 2 napja

A legjobb az lenne ha az árakat csökentenék... azzal van a gond, hogy minden gyártás kint van kínában, vissza kellene hozni és akkor semmi baj nem lenne.

Amíg a huawei tud olcsón jót, sőt sokszor jobbat gyártani addig cseszhetik..



válasz erre

rDAVE

5 éve, 3 hónapja és 2 napja

Levi87 írta:
Hiába állnak ki mellette, ha törvény van arra hogy nem adhatnak el nekik. röhögő smiley
Arra van törvény, hogy ne kereskedjenek... Ezek nagy cégek, sosem némák a kormánnyal szemben, csak többnyire nem nyilvánosan tárgyalnak velük.

válasz erre

Santonio

5 éve, 3 hónapja és 2 napja

Látszik, hogy azért vannak értelmes emberek Trump körül.

válasz erre

Levi87

5 éve, 3 hónapja és 2 napja

Hiába állnak ki mellette, ha törvény van arra hogy nem adhatnak el nekik. röhögő smiley

válasz erre