Az Intel Core i9 a laptopok számára is elérhető lesz még idén

2018. április 03.
4.4941
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Az Intel örömmel jelentette be, hogy a legújabb, immár nyolcadik generációs processzorai közül az abszolút csúcsot képviselő Core i9-es lapkák a laptop gyártó cégek számára is elérhető lesz, így a mobilitás nem jelent majd kompromisszumot a teljesítménnyel szemben.

Rögtön a közepébe csapva, az Intel megígérte, hogy a nyolcadik generációs i5, i7 és i9-es processzorok is megjelennek majd a laptopokban, amelyek sokkal nagyobb teljesítményt ígérnek, mint az elődök.

Ezt lefordították számokra is, amely szerint az újdonságok segítségével 41%-os javulást várhatunk játékok esetében, míg videóvágásnál, 4K-s fájl használatakor közel 59%-kal gyorsabb számítási feladatokat garantálnak.

A bemutató az év későbbi szakaszában esedékes, de annyi már biztos, hogy a Core i9-8950HK lesz a csúcs. A gyártó nagyon büszke az új hardverre, amivel kapcsolatban kiemelték, hogy az eddigi legjobb és legerősebb mobil lapkát sikerült megalkotniuk, ami nem kevesebb mint hat maggal 12 szálon képes dolgozni.
2 hozzászólás

Fikarc

6 éve, 6 hónapja és 22 napja

Szerintem ezt a generációt én kihagyom, a legközelebbibe majd beleugrok. Ha még intelt veszek egyáltalán.

válasz erre

Direktor

6 éve, 6 hónapja és 22 napja

Sajnos ebben még mindig benne van a sebezhetőség gondolom...

válasz erre