Az igen: közel 40 millió felhasználót fertőzött meg Androidon egy most kiszúrt vírus

2017. június 01.
3.6921
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Hogy mennyire nem vagyunk biztonságban a digitális világban, azt mi sem bizonyítja jobban más, mint a Checkpoint biztonsági cég legújabb jelentése, akik ráakadtak egy olyan vírusra, amely éveken át probléma nélkül szedte áldozatait Androidon.

A biztonsági szakértők által csak Judy néven emlegetett kártevőről ugyanis kiderült, hogy legalább 50 olyan alkalmazásban volt megtalálható, melyek probléma és figyelmeztetés nélkül letölthetők voltak a Play Áruházból, sőt mi több, az óvatos becslések szerint több mint 36 millió felhasználó meg is fertőződött általa.

Mielőtt bárki megijedne, Judy nem egy klasszikus értelemben vett kártevő volt, lévén a problémás appok esetében a hirdetések lettek megpiszkálva úgy, hogy ha azokra valaki rákattintott - ami azért véletlenül sem nehéz a kis képernyőn -, azzal egy olyan oldalra irányították át, ahol automatikus kattintással növelték az adott site hirdetési bevételeit.

Ebből nekünk a plusz mobilnet-használaton, és a kattintásból származó bosszúságon kívül tehát semmiféle hátrányunk nem származott, a vírus nem gyűjtött és nem szivárogtatott adatokat, noha ennek a veszélye fennállt, hiszen a kártevő külön töltődött le az applikációval, és a hátsó kapun át egy távoli szerverre regisztrálta telefonunkat, aminek már a fele sem tréfa.

A vírust a legnagyobb számban egyébiránt a dél-koreai Kiniwini játékai tartalmazták, de más fejlesztők alkalmazásaiban is felbukkant a kód, ami azért maradhatott fent a Play Áruházban, mert önmagában nem tartalmazott vírust, csak a már letöltött alkalmazás által jutott el készülékünkre a vírus.
4 hozzászólás

CharlieFirpo

7 éve, 6 hónapja és 12 napja

De utálom az ilyen alja csalásokat. Miért nem lehet tisztességesen játszani? Undorító banda.

válasz erre

Kileah

7 éve, 6 hónapja és 12 napja

Én nem akarok azzal példálózni hogy az iPhone mennyivel biztonságosabb de az...

válasz erre

Porthos

7 éve, 6 hónapja és 12 napja

Sokkal jobban kéne szabályozni a Googlenek.

válasz erre

rDAVE

7 éve, 6 hónapja és 12 napja

Kellene vírusirtó a telefonomra...

válasz erre