Az Európai Űrügynökség fogyatékkal élő űrhajósokat toboroz

2021. február 25.
78.8131
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Az Európai Űrügynökség kicsit diverzebbé teszi az űrhajós állományát az első űrhajós-felhívásával, amely nyitva áll a fizikai fogyatékossággal élő jelöltek előtt, így lehetőséget adva azoknak, akik szeretnének az űrben járni.

Az új űrhajósok felhívásában, az ügynökség több mint egy évtizedes első toborzási erőfeszítésében az ESA bejelentette, hogy négy-hat asztronautát (akik az ESA állandó munkatársai lesznek) és mintegy 20 tartalék űrhajóst fogadnak be, akik rövidebb ideig repülhetnek a küldetések során olyan úti célokhoz, mint a Nemzetközi Űrállomás.

Az űrhajósok jelentkezőinek kiírt felhívás részeként Jan Wörner, az ESA főigazgatója egy nemrégiben tartott tájékoztatón elárulta, hogy az ügynökség célja, hogy első "paraasztronautáját", vagyis fizikai fogyatékossággal rendelkező űrhajósát fedélzetére vigye, ez pedig az első lépés ennek megvalósításában.
3 hozzászólás

Kisfaludy82

3 éve, 4 hónapja és 6 napja

Átestek a ló túlsó oldalára...

válasz erre

Levi87

3 éve, 4 hónapja és 6 napja

Kicsit kezdik túltolni ezt az egyenjogúság dolgot...

válasz erre

CharlieFirpo

3 éve, 4 hónapja és 6 napja

ÉRtem én meg minden, de azért ez kicsit már túlzás...

válasz erre