Az Egyesült Királyságból három éven belül teljesen kitennék a Huaweit

2020. május 25.
1.4211
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Az Egyesült Államok után a hírek szerint az Egyesült Királyság is szabadulna a Huaweitől, az USA ugyanis annyira elhintette a kínai gyártó elleni gyűlölet magvait, hogy a beszámolók szerint egyre nagyobb teher nehezedik emiatt Boris Johnsonra.

Bár a briteknél eddig is csak erős korlátozásokkal vehetett részt az 5G-s hálózatfejlesztésben a kínai gyártó, ezáltal központi egységeket nem telepíthettek, valamint a szükséges alkatrészeknek is csak a 35 százalékát szállíthatták ők, de a miniszterelnök határozottan megtiltotta, hogy a Huawei termékei olyan pontokon szerepeljenek, melyek adattárolással foglalkoznak.

Sokan úgy gondolták, hogy ezzel véget is ért a hiszti, azonban úgy tűnik, hogy a Konzervatív Párt akkora befolyást gyakorol Johnson kormányára, hogy 2023-ig, azaz három éven belül fokozatos intézkedésekkel, de teljesen kiszorítanák a brit piacról a kínaiakat.
5 hozzászólás

Porthos

1 hónapja, 1 hete és 6 napja

Ugyanúgy kínai cuccokat fognak beépíteni az a vicc.

válasz erre

Huginn

1 hónapja, 1 hete és 6 napja

rDAVE írta:
Elhagyják az EU-t, hogy ne menjenek az európai migránsok és hogy szép szuverén "birodalom" legyenek, de már a Huawei kérdése is olyan dilemma, amit nem önállóan döntenek el. Lehet jobb is így, legalább nem gyújtják fel a tornyokat.
Hja, mert nem lesznek 5G tornyok a továbbiakban, amit fel tudnának gyújtani...

válasz erre

rDAVE

1 hónapja, 1 hete és 6 napja

Elhagyják az EU-t, hogy ne menjenek az európai migránsok és hogy szép szuverén "birodalom" legyenek, de már a Huawei kérdése is olyan dilemma, amit nem önállóan döntenek el. Lehet jobb is így, legalább nem gyújtják fel a tornyokat.

válasz erre

Levi87

1 hónapja, 1 hete és 6 napja

Nagyon félnek tőlük bakker.

válasz erre

Harder

1 hónapja, 1 hete és 6 napja

Ez talán nem a legjobb ötlet. Így is úgy is hozzá fognak jutni az emberek.

válasz erre