Az Egyesült Államokban is óriási büntetést kaphat a Facebook

2019. február 18.
3.3881
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Ismét rekordösszegű büntetéseket kaphat a Facebook nemsokára az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottságának részéről, akik befejezték a gigavállalat adatkezelési gyakorlatához kapcsolódó vizsgálatokat, aminek részeként súlyos kihágásokat találtak.

Bár konkrét összegek egyelőre nem hangzottak el, azonban az amerikai sajtó szerint több milliárd dolláros büntetést is kaphat a Facebook, ami több jogsértésből és adatkezelési gyakorlathoz kapcsolódó hiányosságból tevődhet össze.

A Cambridge Analytica-botrány mellett így ide sorolható annak az elemzőcégnek a manipulatív tevékenysége, akik legalább 50 millió felhasználót befolyásolhattak a közösségi oldalon, de több olyan adatszivárgás is felszámolásra kerül most a Facebooknak, aminek részeként hackerek több millió felhasználó adataihoz férhettek hozzá különböző módszerekkel.

Az FTC és a Facebook egyébiránt első körben peren kívül próbál majd megegyezni egymással, azonban ha ez valamiért nem valósulhat meg, akkor bíróságra kerülhet az ügy, ahol még tovább növekedhet a közösségi oldal büntetése.
4 hozzászólás

Harder

5 éve, 6 hónapja és 17 napja

Direktor írta:
Ideje hogy észhez térjen ez a banda. Sajnos röhögve kifizetik ezeket a bírságokt.
Mondjuk azért a milliárdok nekik sem olyan viccesek szerintem. kacsintó smiley

válasz erre

Direktor

5 éve, 6 hónapja és 17 napja

Ideje hogy észhez térjen ez a banda. Sajnos röhögve kifizetik ezeket a bírságokt.

válasz erre

techiii

5 éve, 6 hónapja és 17 napja

Nagy büntetés, az kell nekik.

válasz erre

Fikarc

5 éve, 6 hónapja és 17 napja

Megérdemlik, sokkal jobban kéne védeni az adatokat, nem hogy még pénzzé tenni!!!! meglepett smiley

válasz erre