Az eddigi legtávolabbi égitesthez látogat el a NASA újévkor

2018. december 30.
4.0411
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Történelmet írhat hamarosan a NASA, hiszen egy titokzatos, körülbelül hegynyi méretű objektumhoz fognak szondát küldeni, ami a Pluto pályáján helyezkedik el, ez az egész pedig azért lesz különösen nagy szám, mert ennyire távoli égitesttel még sosem ?érintkezett? az emberiség.

Az atommeghajtású New Horizons szondával kívánják végrehajtani a műveletet az újév első napján, azaz január elsején, az objektumra jelenleg az Ultima Thule néven hivatkoznak, korábban a 2014 MU 69 kódnevet viselte.

2006-ban indították útjára a New Horizons-t a Pluto irányába, viszont ekkor még nem tudott a NASA az Ultima Thule létezéséről. Az aszteroidát 3500 km- te fogja megközelíteni a szonda, ahonnan már nagyon jó minőségű képeket lőhet majd.

Rengeteg titkot rejthet a kérdéses égitest, több tudós is elképesztően izgatott a művelet miatt, de hát erről szól a felfedezés - olyan dolgok után kutatni, amikről semmit nem tudunk. Kíváncsian várjuk az eredményeket!
5 hozzászólás

bekecs

5 éve, 8 hónapja és 11 napja

Gondolom olyan nagyon sok mindent nem fog felfedezni rajta, de tök izgalmas ezekről így elsőkézből értesülni már. Régen ez azért nem így ment. mosolygó smiley

válasz erre

TEchie

5 éve, 8 hónapja és 11 napja

Igazi nagy buli lesz szilveszterkor a központban! mosolygó smiley

válasz erre

Harder

5 éve, 8 hónapja és 11 napja

Kíváncsi leszek majd a fotókra.

válasz erre

CharlieFirpo

5 éve, 8 hónapja és 11 napja

Kíváncsi vagyok milyen fotókat lő majd, mik vannak a felszínén. Gondolom sziklák és ennyi, bár már a vizen sem lepődnék meg. mosolygó smiley

válasz erre

zender

5 éve, 8 hónapja és 11 napja

Biztos király képeket csinál majd. Jó ez a szonda, igen jól bírja a gyűrődést. mosolygó smiley

válasz erre