Az ausztrálok bevallották, hogy kiberháborút folytattak az Iszlám Állam terroristáival

2019. március 29.
4.0081
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Hatalmas sikerként könyvelte el az ausztrál nemzetbiztonsági hivatalként funkcionáló ASD vezére, hogy ausztrál informatikusok képesek voltak sikeres kiberháborút folytatni az Iszlám Állam terroristái ellen, amivel rengeteg akciójukat megzavarták.

Mike Burgess nyilatkozata szerint kibertámadásaik lévén 11 ezer kilométerrel a harcoktól is képesek voltak arra, hogy zavarják az ISIS kommunikációját, hovatovább meghiúsítsák néhány tervüket, lévén több ízben is sikerült behatolniuk a terroristák parancsnoki gépeibe, ezzel megakadályozva a vezetőket abban, hogy kommunikáljanak a külvilággal és egységeikkel.

Burgess kijelentette, hogy tudomása szerint ez volt a világon az első olyan kibertámadás, amit gyakorlatilag egyoldalú kiberháborúként lehet emlegetni, hovatovább a harcokkal együtt, valós időben zajlott le - méghozzá átütő sikerrel, noha az egész akció tervezése több hetet vett igénybe.

Ezzel azonban célzott támadást tudtak indítani, sőt mi több, az ausztrál nemzetbiztonságiak más frontokon is igyekeztek harcolni, ezáltal például az egyik munkatársuk beépült az ISIS-be, és több leendő tagot is eltántorított csatlakozási szándékától azzal az indokkal, hogy az országban azonnal elkapják, amint csatlakozik az Iszlám Államhoz.

Az ASD jelentései szerint a jövőben több frontos harcot terveznek az Iszlám Állammal, hogy a jövőben testközelbe hozhassák a kiberháború fogalmát.
3 hozzászólás

Direktor

8 hónapja, 5 napja

Ez fura hogy ők.

válasz erre

login_password

8 hónapja, 5 napja

Gondolom örülnek ennek.

válasz erre

techiii

8 hónapja, 5 napja

Az kemény. Nem gondoltam volna h az ausztrálok ilyenek.

válasz erre