Az Apple Watch alkotói idén is csak azt kérdezik: mi az a Rolex?

2017. szeptember 28.
2.9571
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Továbbra is hatalmas menetelésben van az Apple, akik nem elég, hogy idén is megszerezték a világ legértékesebb márkanevének járó elismerést, ma már ők a világ egyik legnagyobb óragyártói is.

Hogy ez azért túlzás? Az Asymco elemzői bebizonyították, hogy egyáltalán nem az, amint ugyanis kiderült, az Apple Watch tavaly is sikeresen maga mögé utasította a Rolex-et, hiszen míg a legismertebb óragyártó árbevétele 4,7 milliárd dollár volt, addig a Nagy Alma esetében az Apple Watch eladásaiból 4,9 milliárdos árbevételt tudtak elkönyvelni.

Bár a végösszeg nem mutat jelentős eltérést, azért érdemes egy kicsit a dolgok hátterét is megvizsgálni, hiszen a Rolex 4,7 milliárdjához "mindössze" 1 millió órát kellett eladnia a gyártónak, ami 4700 dollárt jelent szerkezetenként, míg az Apple 15 milliót adott el termékéből, aminek átlagára így 330 dollárra jött ki.

Az Apple egyébiránt ezzel az eredménnyel minden nagy óragyártót leelőzött, így a Casio, a Timex, sőt a Seiko is mögöttük kullog.
a világ legértékesebb márkanevének járó elismerést, ma már ők a világ egyik legnagyobb óragyártói is.'>
3 hozzászólás

CharlieFirpo

7 éve, 1 hónapja és 15 napja

Keményen tolják.

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 1 hónapja és 15 napja

Nagyon durva hogy megcsinálnak bármit és az biztos hogy elöl lesz eladásban. meglepett smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 1 hónapja és 15 napja

Ez kb olyan, mint a népautó vs luxusautó. röhögő smiley

válasz erre