Az Apple szerint nem kell sokáig várni a Fekete tükörben látott memória implantátumokra

2017. május 01.
3.8331
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
A Fekete tükör korunk egyik legjobb és legkülönlegesebb sci-fi sorozata, amelyben többek között olyan őrült ötletek is felbukkannak, mint az emberekbe építhető memória implantátum, ami elképesztő mértékben egészítheti ki az emlékezőképességet.

Az ilyen implantátummal ugyanis rögzíthető és felidézhető teljes pontossággal az élet minden pillanata, amiről Tom Gruber, az Apple jól ismert dizájnere szerint nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy bár ma még sci-fi, ellenben egyáltalán nem lehetetlen, sőt pláne nem túl távoli elképzelés.

Tom a Technology, Entertainment, Design konferencián elmondta, hogy az emberek és a gépek közötti kapcsolat hamarosan elér arra a szintre, amikor a hardverek már együttműködhetnek a biológiai szervezettel, és egy beépített memóriával lehetőségünk nyílik a kiegészítő mesterséges intelligencia révén minden emlékünket teljesen pontosan felidézni.

Az Apple szakembere szerint bár az általa is példaként felhozott sorozatban ez a kezdeményezés rosszul sült el, azonban ő úgy véli, hogy mindezzel csak csökkenthető lenne az emberi hibák és hiányosságok száma, ezáltal jelentős javulást érhetne el a tudomány olyan betegségek esetében, mint a demencia vagy a skizofrénia, de segíthetne a jelentős traumán átesett embereknek is a memória kitörlésével.

Hogy mindez csak néhány levegőbe tett ígéret? Amennyiben így látod, emlékeztetnénk a Facebook kijelentésére, akik azzal kísérleteznek, hogy a gondolatainkkal gépeljünk, vagy Elon Musk, a Tesla-vezér próbálkozására, aki elektródák építését szeretné megvalósítani az emberi agyba.
4 hozzászólás

Kileah

7 éve, 6 hónapja és 24 napja

Én nem szeretnék sok mindenre emlékezni. szomorú smiley Ha szelektálni lehet majd akkor oké! mosolygó smiley

válasz erre

Kisfaludy82

7 éve, 6 hónapja és 24 napja

Nekem ez nagyon ijesztő. Nem szeretnék mindenre emlékezni. Egy háborús veterán meg pl bele is őrülhet akár ha minden részletre emlékszik... Veszélyes dolog ez.

válasz erre

CharlieFirpo

7 éve, 6 hónapja és 24 napja

Ez a téma nagyon izgalmasan hangzik! A végén még megérem hogy egy robotban éljek majd tovább. mosolygó smiley

válasz erre

rDAVE

7 éve, 6 hónapja és 24 napja

Szerintem még ez akkor is sci-fi, ha már kísérleteznek vele. Van rejtélyesebb szervünk az agynál? Nem mondom, hogy lehetetlen, hisz az ember is tekinthető gépnek, csak épp a természet alkotta, de szerintem még korai azt mondani, hogy nem kell sokat várni. Valószínűleg ők se tudják mennyi idő még ezt összehozni. Az biztos, hogy fura jövő elé nézünk. röhögő smiley

válasz erre