Az Apple szerint mindenki megnyugodhat, készülékeik biztonságosak

2017. március 09.
3.6301
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Hatalmas botrány tört ki még kedden este, amikor a WikiLeaks csapata újabb dokumentumokat hozott nyilvánosságra azzal kapcsolatban, hogy a CIA milyen játszi könnyedséggel képes feltörni Android és iOS-alapú okostelefonokat, valamint számítógépeket és okostévéket.

A közel 9 ezer kiszivárgott dokumentumból megismerhettük az amerikai kémkedés jelenlegi magasiskoláját, ezáltal kiderült belőlük, hogy a CIA olyan speciális eszközökkel rendelkezik, amelyekkel szemben bármelyik okoseszközünk nyitott könyvnek tekinthető.

Habár a gyártók egyszerű átverésnek nevezhették volna a kiszivárgott dokumentumokat, de az Apple gyorsan egy közleményt adott ki, amivel kvázi mindent alátámasztottak, hiszen ebben azt írták, hogy mindenki megnyugodhat, mert az iOS esetleges korábbi sérülékenységeit és biztonsági réseit többnyire már mind javították.

Azt persze a nagy Alma sem zárta ki, hogy maradtak a rendszerben biztonsági hiányosságok, ellenben megígérték, hogy nagyon gyorsan foltozzák majd ezeket a jövőben, de addig is arra kérték felhasználóikat, hogy mindenki használja az iOS legújabb verziószámát.
4 hozzászólás

techiii

6 hónapja, 3 hete és 4 napja

De hát bárki, aki egy picit is ért a technikához fel tudja törni ezeket. Már teslákat tőrnek fel... nem kell olyan adatokat tárolni telefonon ami esetleg olyan.

válasz erre

CharlieFirpo

6 hónapja, 3 hete és 5 napja

rDAVE írta:
Mindenki nyugodjon meg, aggodalomra semmi ok, hiszen ami netre csatlakozik az fel is törhető. Elég utána aggódni.

válasz erre

TEchie

6 hónapja, 3 hete és 5 napja

Senkinek ne legyenek illúziói: gyakorlatilag mindent tudnak rólunk. Ez van.

válasz erre

rDAVE

6 hónapja, 3 hete és 5 napja

Mindenki nyugodjon meg, aggodalomra semmi ok, hiszen ami netre csatlakozik az fel is törhető. Elég utána aggódni.

válasz erre

új kommentek

legutóbbi hozzászólások
 

Közösségi felületeink