Az Apple szerint az okostelefon-mánia még nem ért véget, sőt most kezdődik igazán!

2017. február 21.
3.0651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Sokan úgy vélik, hogy az okostelefonos iparág az elmúlt hónapokban csúnyán megakadt, ami az innováció és a dizájn szempontjából talán igaz is, ellenben a hardveres fejlődés, valamint az eladások tekintetében aligha.

Ezzel kapcsolatban emelt szót nemrégiben Tim Cook is, az Apple atyaúristene ugyanis az USA Today magazin munkatársainak arról nyilatkozott, hogy a legtöbb véleménnyel ellentétben ő úgy gondolja, hogy az okostelefonos piac az előrejelzések ellenére nem indul stagnálásnak és nem lassulnak majd az eladások sem, méghozzá olyannyira nem, hogy a vezér szerint csak most jön majd a java.

Az Apple-vezér szerint ugyanis a jövőben tovább növekedik majd az igény okostelefonok iránt, és bár nyilván ez a szektor részéről is nagy munkát követel, de ne felejtsük el, hogy ezek a készülékek mára az életünk alapvető részévé váltak.

Mindezzel kapcsolatban pedig ne feledjük el még azt sem, hogy mindezt az a Tim Cook mondta, aki 2017 első egyedévében képes volt megfordítani a korábbi hónapok csökkenő trendjét az iPhone-eladások kapcsán.
4 hozzászólás

TEchie

7 éve, 9 hónapja és 9 napja

Rengeteg fejlődési lehetőség van, de mindenki lustán ül. Ezért lehet beszélni az innovációról csak felesleges. Mutatni kéne valamit...

válasz erre

rDAVE

7 éve, 9 hónapja és 9 napja

Mindenki f.ssa ki minimális változtatásokkal ugyanazt. Gyártják a sok szemetet, minden értelemben.

válasz erre

techiii

7 éve, 9 hónapja és 9 napja

Azért én már kezdek beleunni mert semmi forradalmi nem jön...

válasz erre

Fikarc

7 éve, 9 hónapja és 9 napja

Hát nekik nyilván vannak még innovációik mert jelenleg 3 évvel vannak lemaradva a piactól... röhögő smiley

válasz erre