Az Apple Music 50 millió dollár segélyt ígért az indie kiadóknak a koronavírus-válság leküzdésére

2020. április 09.
9.3141
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Bár minden ágazatot nagyon megvisel a jelenlegi koronavírus-válság, azonban a zeneipar alighanem a legnagyobb vesztesek közé sorolható, hiszen lemezeladások már régóta nincsenek, koncertek hiányában pedig rengeteg zenész megélhetése került veszélybe.

Különösen igaz mindez a kisebb csapatokra, akiket az Apple Music szeretne elsőként megtámogatni, lévén a cupertinói óriás bejelentette, hogy 50 millió dolláros segélyalapot hoz létre az indie kiadók számára, amiből bárki lehívhat előleget az előadóinak kifizetéséhez abban az esetben, ha a kiadó negyedéves jövedelme meghaladja a 10 ezer dollárt a szolgáltatáson keresztül és közvetlen disztribúciós megállapodásuk van a platformmal.

Ez a segélyalap tehát egyfajta kölcsön, amit az Apple Music a későbbiekben majd visszakér a kiadóktól, tehát amint elült a járványhelyzet, elkezdhetik törleszteni a most lekért összeget, ami lehetőséget ad a kiadóknak, hogy pótolják a kieső bevételeket, és tudjanak fizetni művészeiknek.
3 hozzászólás

TEchie

4 éve, 3 hónapja és 21 napja

Magyarul ez inkább előleg, nem segély.

válasz erre

Kisfaludy82

4 éve, 3 hónapja és 21 napja

Gondolom azért 10K dollárt elérni nem olyan könnyű... meglepett smiley

válasz erre

Direktor

4 éve, 3 hónapja és 21 napja

Hát ez így mondjuk nem olyan nagy hűha. röhögő smiley

válasz erre