Az Apple márciusban jelenheti be az AirTags, a mini-LED-es iPad Pro és az AirPods 3 eszközöket

2021. február 17.
30.7061
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
OMA_Seriff profilja, adatai
OMA_Seriff
Nagy bejelentésekre készül alig egy hónap múlva az Apple, iparági bennfentesek forrásai alapján ugyanis a cupertinói óriás márciusban legalább három új eszközt is szeretne leleplezni a rajongók legnagyobb örömére.

Ennek megfelelően szinte biztosra vehetjük, hogy jövő hónap végén bukkan majd fel a Galaxy Smart Tag riválisának tervezett AirTags, de ami ennél is nagyobb dolog, hogy az első mini-LED kijelzőre felépített iPad okostelefont szintén ekkor leplezheti le a gyártó, mely A14-es lapkakészlettel és 12,9 hüvelykes képátlóval rendelkezik majd.

Ezen felül több forrás is úgy értesült, hogy az Apple március végén az AirPods 3-at is bemutatja a közönségnek, ami azért lehet meglepetés most, mert egyelőre gyakorlatilag semmit sem tudni az eszközről, gyakorlatilag szivárgások sem igazán láttak napvilágot róla.

4 hozzászólás

Porthos

3 éve, 5 hónapja és 8 napja

AirPods 3-ra kíváncsi leszek, nekem első szériás van és imádom.

válasz erre

Levi87

3 éve, 5 hónapja és 8 napja

Kíváncsian várom! mosolygó smiley

válasz erre

inkognito

3 éve, 5 hónapja és 8 napja

Airpodsra kiváncsi leszek mit tud majd.

válasz erre

betyár

3 éve, 5 hónapja és 8 napja

Kiváncsi leszek rájuk.

válasz erre