Az Apple lett a világ legjövedelmezőbb cége

2017. július 22.
3.7441
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
PixelHero profilja, adatai
PixelHero
Júniusban még éppen csak a top 3-ba fért az Apple, mint a világ legjövedelmezőbb vállalata, ám a Fortune Global 500 listájának legfrissebb kiadásában sikerült az utolsó két lépcsőfokot is megugrani.

Ha ez a megtisztelő cím nem lenne elég, akkor mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy az Apple egy exponenciális teljesítménynek köszönhetően került a világ csúcsára.

2014-től kezdve évről évre egyre feljebb és feljebb tornázták magukat, és a tizenötödik helyről tavalyra sikerült elérni a kilencediket, idénre pedig már legyűrték a lista éléig vezető 8 másik riválist is.

A 45,6 milliárd dollárral elért első hely mögött nem találunk másik tech óriást, ugyanis a második helyen az Industrial & Commercial Bank of China található 41,8 milliárd dollárral, míg a harmadik helyre ugyancsak egy kínai a bank, a China Construction Bank került.

Tovább böngészve a listát, csak a tizedik helyen jön velünk szembe egy, az Apple számára valóban riválisnak mondható cég, ez pedig a Samsung 19,3 milliárddal, akik mögött még három hellyel lemaradva találjuk a Microsoft-ot.
3 hozzászólás

CharlieFirpo

7 éve, 3 hónapja és 5 napja

Papírforma. Nagyon menetelnek.

válasz erre

technomancer

7 éve, 3 hónapja és 5 napja

Valószínűleg jó sokáig meg is őrzik ezt a pozíciót.

válasz erre

Mordorer

7 éve, 3 hónapja és 5 napja

Amekkora haszonnal dolgoznak, ez nem is meglepő. mosolygó smiley

válasz erre